Szexen bukta el a Farmot a nagy esélyes

farm
Vágólapra másolva!
Cintia a végén mindent elrontott a szexszel, ráadásul egy kifejezetten negatív kisfilmet kapott, ami után egy átlagos, középkorú néző biztosan nem szavazott volna rá. A Kossuth Lajos-féle szakállat növesztő Gergő sokáig favorit volt: ha nincs a végén az elgyengülése, akkor talán nyerhetett volna – így viszont Gábor vitte el a 20 millió forintot.
Vágólapra másolva!

2016 tavaszára az RTL nem a nyolcadik Való Világot vette elő, hanem egy itthon elfeledett formátumot, a Farmot, amelyet 2002 őszén már láthatott az az egyszázaléknyi tévéző, aki a Majkával, Györgyivel induló VV1 és a Pongóval, Renátóval, BB Évivel támadó Big Brother helyett a kis Viasatra kapcsolt (amit amúgy egy évvel korábban épp egy másik reality, a Bár tett fel a magyar kertévés térképre, olyan remek realityarcokkal, mint Tiger vagy Napsugár).

Az új Farm vizuálisan sokkal szebb lett,

mint a szűkös, fülledt, zárt térben játszódó VV-szériák, a szereplők egy szlovéniai tanyán tengették életüket, ástak, palántát ültettek, állatot gondoztak, és szabályos időközönként erőpróbákon, ügyességet, kitartást, taktikát igénylő feladatokban mérték össze magukat.

Forrás: Origo

Mivel a párbajok adták az egész reality dinamikáját, ütemét, az lett volna az indokolt, hogy a végső győztes személye is valamilyen ügyességet igénylő próba során dőljön el, ne pedig szimpátiavoksokon múljon a 20 millió forint sorsa, és ne az kapja, aki legrokonszenvesebb, hanem az, aki szívósabb, erősebb, fürgébb. Ezt már nem vállalta az RTL valamiért, pedig a nézők hajlamosak olyanokat megjutalmazni, akik semmit sem tettek a nézettségért, akikről öt percet sem lehetett összevágni, csak elvoltak biodíszletként – mint a VV7 győztese, Robin.

Egy nappal a rajt előtt megnéztük a helyszínt, a vezérlőt Forrás: Origo

A Farm vége előtt nem sokkal megszavaztattuk olvasóinkat, nagy részük úgy gondolta, hogy a nem különösebben izgalmas karakter, Gergő érdemes a győzelemre, őt legfeljebb a mamlasz Gábor szoríthatja meg, Cintia pedig nem esélyes. A vége előtt egy nappal a lány kiejtette a nagy rivális Attilát, ez növelhette a népszerűségét, viszont

éjjel összejött egy kis szexre Gergővel,

ettől viszont mindkettőjük megítélése valószínűleg csökkent, legalábbis a szavazni is hajlandó középkorú konzervatívok körében. A finálé előtt úgy tűnt, hogy Gergő épp a legvégén bukja el a 20 milliót, amit a jószívű, de bamba Gábor visz majd el.

De nézzük, mi történt a végén!

A tanya melletti pajtában gyűltek össze a volt játékosok, szülők, majd az elmúlt egy-két nap pikáns eseményeit mutatta az RTL. 30-34-36 volt a szavazatok aránya, ezt a hetyke bajusszal rendelkező Fördős Zé és a piros-fehér kis ruhában feszengő Nádai Anikó prezentálta.

Cintia nem nyert, de a hét Való Világot is fiú vitte Forrás: RTL

Kisfilmek jöttek, előbb Cintia volt soron, de negatív képet mutattak róla: előbb azt, hogy mindenkivel összeveszett, ordibált, arcoskodott, majd több lakótárssal ittasan csókolózott, de semmi nem volt a két nyert párbajról, pedig erős férfiakat ejtett ki. „Nagyon sok háborúm és veszekedésem volt, de én nagyon őszinte és kemény lány vagyok” – summázta a klipet.

Gábor sokszor elmerengett Forrás: RTL

„Meglepődtem magamon, hogy ilyen bambán tudok nézni” – mondta Gábor a kis videózás után. Mellizma sajnálatos módon összement, ez össznépi tragédia, de a gyúrós legény közölte, hogy kimegy, és két hét alatt „kipattintja magát, úgy, ahogy az kell”. Gergő nemcsak, hogy párbajon nem járt a hetek során, de jelet sem kapott, ami bravúr: kisfilmje után idealista fiúnak aposztrofálta magát, aki csak egy biztonságos otthonra vágyik.

Gergő sokszor volt védett, párbajon nem járt Forrás: RTL

23-31-46 volt a szavazati arány este kilenc felé, és persze Cintia lett a harmadik. Ha nem kavar a végén Gergővel, és nem egy negatív kisfilm készül róla a fináléra, tán lehetett volna valami esélye. „Amikor láttam a kisfilmeket, tudtam, hogy én leszek a harmadik” – kommentálta könnyes szemmel a döntést: belátta, hogy sokszor olyan konfliktusba is belement, aminek semmi értelme nem volt.

Nem sokkal a vége előtt 61-39 volt az arány, utána Gergőt szembesítették a reggeli, pajzán kalandjával, amire persze zavarba jött. „Csak bohóckodtunk” – magyarázkodott, de erre nem nagyon voltak szavak. (Kisfilm az eseményekről itt).

Papírforma

Az első RTL-es Farmot végül Gábor nyerte: nem meglepetés, hogy fiú futott be megint, a korábbi Való Világok során sem tudott lány győzni az RTL-en, mind a hét alkalommal fiúk ünnepeltek (de legalább két X-Faktort női versenyző vitt el).

„Drága istenem, nagyon köszönöm, minden vasárnap ott leszek a templomban” – ünnepelt térdepelve. Ha pedig nagyon hiányozna a közeljövőben, nézegesse ezt a vicces-érzelmes klipet róla, mert csodálatos alkotás. A pettingtől itt talál tanulságos kisfilmet.