Egymástól rabolnak A Nagy Duett döntősei

A Nagy Duett
Vágólapra másolva!
Vasárnap véget ér A Nagy Duett, már csak négy páros van versenyben a TV2 show-jában. A sztárpárok a műsor közösségi oldalán rabolhatnak egymástól dalt a mai napon, kétszer is bejelentkeznek.
Vágólapra másolva!

A Nagy Rablás kétszer is jelentkezik a műsor közösségi oldalán, délelőtt 11 órakor és délután 17.30-kor is rabolnak egymástól a párosok, a már elhangzott dalok közül választhatnak. A döntőbe jutott négy páros két új dalt kapott a vasárnapi elődöntőben, egyet pedig így szerezhetnek maguknak.

Négy páros maradt versenyben Forrás: Istvan Ruff

A dalrablást Jabin Péter vezényli, és a döntősök is ott lesznek a bejelentkezéskor. Vasárnap véget ér a TV2 show-ja, négy páros van versenyben: Kulcsár Edina és Hevesi Tamás, Péter Szabó Szilvia és Pachmann Péter, Keleti Andrea és Peter Sramek, valamint Dér Heni és Kucsera Gábor. Mindannyian három-három produkcióval készülnek, és újra színpadra állnak a már kiesett énekesek is.