Bernáth József szörnyekkel folytatja

2016.06.02. 21:02

Bernáth József nem lesz ott a következő Konyhafőnök zsűrijében, helyette más tervei vannak: főzőiskolában tart kurzusokat, elkészült a második könyve Szörnyen jó szakácskönyv címmel, hamarosan pedig nekiáll a harmadiknak. A séf szerint még abból az alapanyagból is ki lehet hozni valami finomat, amit nagyon utál az ember – többek közt erről mesélt a könyvbemutatón.

Már a Konyhafőnök Junior-ban is látthattuk, milyen jól bánik a séf a gyerekekkel, második könyvében három kisgyerek segített neki a főzésben. Gergő, Juli és Kata „nem szeretem"-listával érkeztek a konyhába, ezekből készítettek egy-egy szörnyet, majd egy-egy ételt, ami meggyőzte őket, hogy mindenből ki lehet hozni valami finomat.

Második könyve gyerekekkel, gyerekeknek készültFotó: Szabó Gábor - Origo

Az első könyvemet több támadás is érte amiatt, hogy nagyon szürke, nagyon egysíkú. Akkor arra törekedtünk, hogy minél jobban látszódjanak a képek a folyamatokról, de ezúttal a színekre koncentráltunk. Rájöttünk, hogy minden gyerekeknek szóló könyvben kókuszgolyót gyúrnak, palacsintát és muffint sütnek a gyerekek, mind elmennek a tészták és édességek irányába. Én arra voltam kíváncsi, hogy meg tudják-e szeretni azokat az alapanyagokat, amiket egyébként nem kedvelnek" - mesélte a séf.

Úgy látja, minden alapanyagnak vannak olyan formái, melyek szerethetők, például ha valaki nem szereti a paradicsomot, egy jól elkészített paradicsomos tésztát simán megszerethet. A lapokon Borogdai Zsuzsanna vidám, színes szörnyei jelennek meg, egy oldalt pedig üresen hagytak, hogy mindenki lerajzolhassa vagy lefotózhassa oda saját „nem szeretem"- ételét, amiből aztán szörny lesz, majd egy jó recept.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK