A Farm párosa újra együtt, össze is költöztek

Farm Brigi
Vágólapra másolva!
Gergő és Brigi a Farm-on jöttek össze, és bár a srác az utolsó napon összejött egy másik lakótárssal, a kinti életben együtt maradtak, ott folytatják, ahol az RTL Klub realityjében abbahagyták. A páros a játék vége óta együtt is él, de máig csalódottak az elúszott húszmilliós nyeremény miatt.
Vágólapra másolva!

"Közbejött egy kis csavar, de ugyanott folytatjuk Gergővel, megbeszéltük a dolgokat" - mesélte az Origónak Brigi, arra utalva, hogy párja az utolsó napon Cintia ágyában kötött ki. (Itt nézheti meg.) "Teljes más élethelyzetben vagyunk, még vannak oldalai a másiknak, amit nem ismerünk, de együtt laktunk a játékban két hónapon keresztül, nagy meglepetések nem érhetnek minket" - mondta.

A játékban is együtt voltak Forrás: RTL Klub

Jobb lett volna, ha nem így történik

"Gergő volt az kettőnk közül, aki reálisan nézve esélyes volt a fődíjra, ő nagyon csalódott, nagyon megtört vasárnap. Mikor bent voltunk, és beszéltünk róla, akkor mindig mondta, hogy számára az egyetlen opció, hogy megnyeri. Én már akkor is próbáltam azt mondogatni neki, hogy akkor sincs probléma, ha nem így lesz. Nehéz lesz ezt feldolgozni neki, én tudom, és valahol ő is belátja, hogy

Ha nem történik meg, teljesen jó esélyekkel indulhatott volna a döntőben. Abban a pillanatban, hogy ezt lejátszották, nagyon megváltozott az emberek véleménye róla" - mesélte az Origónak.

Nem lesznek nagy barátnők, de nincs harag Forrás: RTL Klub

Cintia korábban azt mondta, hogy sikerült megbeszélniük a dolgokat, de Brigi állítja, szóba sem jött köztük ez az eset. Nagy barátnők biztosan nem lesznek, de mint mondja, kedveli, nem haragszik. "Nagyon rossz élethelyzetben éltem nyolc éven keresztül, reméltem, hogy a játék majd segít változtatni. Jobban is kijöhettem volna ebből, de már nem tudom meg nem történtté tenni a dolgokat, amiket tettem. Hiszek benne, hogy minden azért történik, hogy tanuljon belőle az ember."

Gergő bánja, hogy így alakult

Szeretne kezdeni valamit az ismertséggel, nem élnek túl jó körülmények között.

úgyhogy jó lenne ebből kitörni. Össze kell szedjük magunkat, mert bár sok minden flottul működik, ezt is helyre kellene hozni"- mesélte.

Gergő tudja, hogy hibázott Forrás: RTL

Gergő is bánja, hogy félrelépett, azt mondja, eddig ismeretlen oldalával kellett szembesülnie. "Nem tudom, hogy miért alakult így, nagyon bánom az egészet. "Úgy gondolom, ez az egy hibám volt, amit sajnálok. Soha nem fordult még elő velem ilyen,

Ha nem jelentkeztem volna, akkor nem ismerem meg Brigit, úgyhogy mindenképp megérte részt venni a Farm-on. Mi már megbeszéltük, átléptünk rajta, együtt is élünk, összeköltöztünk a napokban." Ha még egyszer nekifuthatna a játéknak, másként cselekedne, ebben a szériában is biztos volt abban, hogy végig tudja csinálni - csak azt bánja, hogy a végén ekkorát hibázott.