Puskás Peti: Nem vagyok konfliktuskereső ember

X-faktor 2016 sajtótájékoztató
X-faktor 2016 sajtótájékoztató
Vágólapra másolva!
Puskás Peti az egyik mentora az RTL Klub tehetségkutatójának, ő is ott fog ülni Tóth Gabi, ByeAlex és Gáspár Laci mellett a hatodik X-Faktor-ban. Az énekes úgy érzi, megmászta a szamárlétrát és helye van a zsűriszékben, de a kemény kritikákra még fel kell vérteznie magát - erről mesélt az Origónak.
Vágólapra másolva!

"Lehet, hogy ez nagyképűen hangzik, de nagyon sokszor megfordultam már az RTL Klubnál, mikor mentorokat kerestek, voltam mentorsegéd, énekelték a dalomat a műsorban, extra produkcióként szerepeltünk az együttessel az X-Faktor színpadán, egy karácsonyi dalt is írtunk a produkciónak, úgy érzem, a szamárlétrát végigjártam. Mikor újra eljött a lehetőség, gondoltam, megpróbálom idén is.

Olyan jól működtünk együtt, hogy abban is biztos voltam, hogy Tóth Gabi, ByeAlex és Gáspár Laci ülnek majd mellettem" - mesélte.

Bízott benne, hogy ezúttal mentor lesz Fotó: Hirling Bálint - Origo

Szellemes, vidám pillanataik voltak már, de mint mondta, belengi a zsűrit a feszültség. "Egyrészt korban nagyon közel vagyunk egymáshoz, másrészt a karrierünk is gyakorlatilag egyszerre indult, és

Azt gondolom, nagyon sokat változott a zeneipar az elmúlt tíz évben és nagyon jó irányba, mi ebbe születtünk bele, ezt kísértük végig. A zene négy különböző sarkán tevékenykedünk, én mainstream előadó voltam öt évvel ezelőtt, most már az underground arca lettem, amit nagyon élvezek, a fesztiválokat és koncerteket imádom. Úgy gondolom, jól rá tudunk majd látni a dolgokra, új gondolkodást tudunk vinni a műsorba."

Ki kell zökkenni, az egyediség számít

"Felnőtt egy új generáció, akik nyolcévesek voltak, mikor kezdődtek ezek a műsorok és most ott tartanak, hogy ők is jelentkeznek. Tudják, hogy kell csinálni, ismerik ezeket a formátumokat, tudnak szigorúan nézni a dal végén a kamerába, tudják, hogy kell drámázni. Az lesz érdekes, hogy ebből ki kell őket zökkenteni. A zsűri mond majd ezt-azt, de bele kell vinni az egyediséget, és azt az energiát, ami kiemeli majd a legjobbakat a többiek közül. Az a befutó, aki túl tud menni a technikán, sokkal többet mutat" - fejtegette.

A kritikákhoz még fel kell vérteznie magát Fotó: Hirling Bálint - Origo

Nem szeret konfliktusba keveredni, a negatív véleményt nehezebben tálalja, de reméli, a műsorkezdésre belejön.

"Fel kell vérteznem magam, mert nem vagyok konfliktuskereső ember. Azért hívtak, hogy véleményt mondjak, és akkor is mondanom kell, ha valami nem tetszik. Tudom, milyen sokat segített, amikor apukám eljött az egyik első fellépésemre és másnap egy hatvan pontos dokumentumot adott át, ami pontról pontra felsorolta, hogy mik voltak a hibák. Nagyon bántott, nagyon fájt, de később apát igazolta. Kell egy monitor, ami ott van és megmondja a tutit, mert