Amerikai lesz a következő pápa

The Young Pope, Jude Law
Vágólapra másolva!
Megérkezett az HBO, a Sky és a Canal Plus koprodukciójában készülő The Young Pope első kedvcsináló videója, ami a világ első – fiktív – amerikai pápájának történetét meséli el. Az októberben debütáló sorozat nemcsak a témája, de a neves alkotógárda miatt is érdekes, hiszen igazi nagyágyúk álltak a kamera minkét oldalán.
Vágólapra másolva!

A The Young Pope című sorozat a frissen megválasztott, egészen fiatal, nem mellesleg a világtörténelem első amerikai nemzetiségű pápájára, XIII. Piuszra koncentrál. Az alig egyperces előzetes ugyan sokat még nem fed fel a sorozat cselekményéből, de a hangulatos képsorok azért előrevetítik, hogy a lazán cigarettázó egyházfő nem egy hétköznapi figura. Ezt erősíti a kedvcsinálóban elhangzó „Mi a szándéka?" kérdésre érkező egyszavas válasz, a „Forradalom" is.

Ha az inkább érdekes, mintsem sokatmondó előzetes nem is feltétlenül győzi meg az embert, az alkotógárda azért mindenképpen bizakodásra ad okot. A címszerepet – az egyébként angol – Jude Law alakítja, és a The Young Pope-ban fontos szerep jut a tévésorozatban először szereplő Diane Keatonnak is, aki a Vatikánban élő Mária nővérként segíti majd a fiatal egyházfőt.

Diane Keaton először vállalt szerepet tévésorozatban Forrás: AFP/Kevin Winter

A rendezői székben szintén egy nagyágyút köszönthetünk, hiszen a nyolcrészes széria összes epizódját az a Paolo Sorrentino dirigálta, akinek A nagy szépség című munkája 2014-ben elnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat.

A The Young Pope októberben debütál a Sky Atlantic csatornán Olaszországban, az Egyesült Királyságban, Németországban, Írországban és Ausztriában. Franciaországban a Canal Plus vetíti az első évadot, míg a világ többi részén (így vélhetőleg Magyarországon is) az HBO tűzi műsorára a szériát. A hazai premierről egyelőre nincsenek információink.