A horrormágus szerint vacak a Walking Dead

Rick Grimes, Andrew Lincoln, The Walking Dead
Vágólapra másolva!
Az ősszel már a hetedik évadával jelentkező The Walking Dead igen népszerű a nézők körében, de a horror műfaj egyik kulcsfigurája, John Carpenter rendező (Halloween, A köd, A dolog) szerint nem méltó a sikerre, hiszen mindent egy régi horrorklasszikusnak köszönhet.
Vágólapra másolva!

Carpenter Marc Maron amerikai komikus podcastjában beszélt arról, hogy a zombis széria egy az egyben George A. Romero 1968-as klasszikusának, Az élőhalottak éjszakájának a nyúlása.

És ők csak ezt használták ki, és azóta is folyamatosan kihasználják" – állította a direktor.

A horror zsáner zombis alműfaját megteremtő klasszikus alkotás egyértelmű hatásai mellett egyébként további kapcsolat is van Romero zombifilmjei és a The Walking Dead között, hiszen Greg Nicoterónak, a sorozat executive producerének, maszkmesterének és egyik rendezőjének annak idején a direktor 1985-ös műve, A holtak napja hozta meg a nagy áttörést (a film zombimaszkjainak megalkotásáért volt a felelős).

Az élőhalottak éjszakája Forrás: Kobal / The Picture Desk

A The Walking Dead így eddigi hat évada során egyes elemeivel többször is tisztelgett George A. Romero munkássága előtt, a Carpenter által kritizált jelenség sokak szemében inkább tekinthető hommage-nak, mint lopásnak.

Nem tudni, Negan kit ölt meg Forrás: AMC

A szériát egyébként mostanság több heves támadás is érte, hiszen a legutóbbi szezon fináléjában az új főgonosz, Negan meggyilkolt valakit, ám az alkotók a trükkös vágásnak köszönhetően nem tisztázták, hogy kit, ami sokaknál kiverte a biztosítékot. Erről itt írtunk részletesen korábban.