Így fog kinézni Flash jobbkeze

Flash - A Villám, Barry Allen, Flash
Vágólapra másolva!
A The CW csatorna nyilvánosságra hozta az első képeket a szuperhőskosztümében pompázó Wally Westről, azaz Kid Flash-ről, akit Flash tinédzserkorú segítőtársaként ismernek a rajongók.
Vágólapra másolva!

Kid Flash-t a Flash – A Villám című sorozat október 4-én érkező harmadik évadának nyitó epizódjában láthatjuk először a kisképernyőn – addig is az alábbi képeken gyönyörködhetünk benne.

A kamaszkorú figurát Keiynan Lonsdale játssza, aki A lázadó és A beavatott-sorozat: A hűséges mellett a széria korábbi epizódjaiban is rendszeresen szerepelt, ám kosztümben, azaz Kid Flash-ként még csak most mutatkozik be.

Forrás: The CW

Az előző évadban Wally apja gyanakodni kezdett, hogy a fiú is különleges képességekre tett szert, miután a STAR Labsben történt baleset során kapcsolatba került a Barry Allent, vagyis Flash-t szupergyorssá változtató speedforce nevű speciális energiával – a srác azonban a robbanást követően nem mutatta annak jelét, hogy ő is villámgyorssá vált volna.

Ez azonban még azelőtt volt, hogy Barry visszament volna az időben, hogy megmentse anyja életét – így viszont belepiszkált a történelem menetébe, amiről nem tudni, hogyan befolyásolja a jelen és a jövő eseményeit (a jelek szerint úgy, hogy Wally mégiscsak szert tett némi szupererőre).

Forrás: The CW

Mint arról nemrégiben beszámoltunk, Kid Flash mellett másvalaki is debütál a sorozat harmadik évadában: a Harry Potter-filmekben Draco Malfoyt alakító Tom Felton a széria állandó szereplőjeként egy Julian Dorn nevű helyszínelőt fog életre kelteni, aki Barry Allenhez hasonlóan a rendőrség csapatát erősíti, és a közös munka során elkezd gyanakodni hősünkre.