Kínos reklámokban kezdték a legnagyobb tévésztárok is

Matt LeBlanc, Jóbarátok
Vágólapra másolva!
Minden nagy sztárnak el kellett kezdenie valahol – és ez a valahol sokuk esetében valamilyen vállalhatatlanul ciki tévéreklámot jelent. Bryan Cranston aranyérkenőcsöt, Steve Carell koleszterinmentes csirkét népszerűsít: mutatjuk kedvenceink legkínosabb megmozdulásait!
Vágólapra másolva!

Matt LeBlanc

Mielőtt az 1994-ben indult Jóbarátok meghozta volna számára a világsikert, Matt LeBlanc számos másik sorozatban is szerepelt. A szereplésével készült első széria, a TV 101 1988-as – de vajon mit csinált hősünk előtte? 1987–88 folyamán szinte ontotta magából a reklámokat. Először egy Levi's-hirdetésben tűnt fel, ám itt még csak a népes farmeres fiúhorda egyik tagjaként búsongott.

Ám LeBlanc csakhamar feltört, és a Heinz ketchup reklámjában már főszerepet játszhatott: egy olyan srácot formál meg, aki egyértelműen túl sok energiát fektet abba, hogy finom legyen a hot dogja, amivel végül kivívja a hot dog árus rosszallását, és egy tupírozott hajú, éhes lány csodálatát.

Ezt követően a Jóbarátok Joey-ja még magasabbra jutott, hiszen a cseresznyés ízű 7Up-nak a fentiekhez képest nem kevésbé erőltetett kisfilmjében már igazi hősszerelmest játszott. Matt LeBlanc reklámjairól összefoglalva elmondható, hogy inkább csak mai szemmel nézve vállalhatatlanok (főleg a túlzottan markánsan képviselt nyolcvanas évekbeli stílus miatt), annak idején valószínűleg nem számított kellemetlennek szerepelni bennük.

Bryan Cranston

Habár több mint tíz évvel idősebb nála, Matt LeBlanc-hoz hasonlóan az elsősorban a Már megint Malcolm apukájaként és a Breaking Bad – Totál szívás droggyártásra fanyalodó kémiatanáraként ismert színész is a nyolcvanas években kezdte a pályát. Különböző reklámokban viszont már a nyolcvanas évek legelején láthattuk tündökölni.

Ebben a hirdetésben – amelyben vélhetően megbízható, komoly külsejére építettek – például nem metamfetamint, hanem aranyérkenőcsöt próbál ránk sózni. A kisfilmben a szer hatásmechanizmusát is pontosan elmagyarázzák – szerencsére egy nem túl szemléletes ábrán.

Talán még ennél is kínosabb Cranston egy másik reklámja, amelyben komikusi vénáját kihasználva egy szappant népszerűsít. Teszi mindezt bűzös borznak öltözve, hiszen a sztori szerint a szegény főhős a csodálatos hatású termék használata előtt olyan büdös volt, hogy mindenki lemenekült a buszról, amikor felszállt.

Steve Carell

A mozifilmjein kívül Office című sorozata révén is népszerű sztár a korábbiaktól eltérően egy kifejezetten humoros hirdetésben tűnt fel, szintén a nyolcvanas években (egészen pontosan 1989-ben). Egy csirkére specializálódott étteremlánc reklámjának lelkes dolgozójaként Carell helyezi ki a gyorsétkezde hirdetőtáblájára az új akciót kínáló szlogent, a szél azonban egymás után fújja le a betűket, így a végén az egészből már csak annyi látszik, hogy free, azaz ingyenes, mire a vevők természetesen elkezdik megrohamozni a kajáldát.

Ez eddig tényleg vicces, a gond csak az, hogy a cég, a színész segítségével a nyilvánvalót próbálja meg különlegesként eladni, mivel azt állítják, hogy a csirkéjük azért olyan speciális, mert eddig is koleszterinmentes olajban sütötték ki, most pedig már koleszterinmentes a panírjuk is.

Koleszterint azonban csak az állati eredetű termékek tartalmaznak, így eleve semmilyen étolajban sincs koleszterin, a koleszterinmentes bunda pedig a tojás kihagyásával könnyedén előállítható, így a nagy dérrel-durral előadott önfényezés meglehetősen okafogyott.

Martin Freeman

A modern Sherlock segítőtársa is egy kifejezetten szellemes reklámban tündökölt, egy kicsivel később (1999-ben), mint eddigi sorstársai. A Batchelor's Super Noodles nevű instant tésztát népszerűsítő hirdetésben az általa alakított fiatal apuka bunkó módon felesége fehér blúzába törülközik, majd amikor rájön, hogy hibát követett el, van annyira álnok, hogy rákenje a dolgot csecsemőkorú fiukra. A kisfilmmel tehát nincs semmi baj, Freemanre nézve inkább az a ciki, hogy még a baba is jobban játszik annál a ripacskodásnál, amit ő produkál.

Paul Rudd

A Hangya című szuperhősfilm és a Városfejlesztési osztály című sitcom sztárjának 1991-es Super Nintendo-reklámjában is csak az a komikus (a mára már mosolyogtatóan elavult technikát leszámítva), hogy milyen béna királyfifrizurát vágatott magának 25 évvel ezelőtt a színész. És ha már szóba került ez a negyedszázad: nagyon durva, hogy Paul Rudd mintha egyáltalán nem öregedne. A reklám idején 22 éves volt, ma már 47 – de a borzalmas hajzatot leszámítva szinte egy az egyben így néz ki manapság is. (Az erre vonatkozó ötletes kvízjátékot itt találjuk.)

Aaron Paul

Nem Bryan Cranston az egyedüli Breaking Bad-sztár, aki kínos reklámszerepléssel dicsekedhet: a Walter White társát, Jesse Pinkmant alakító Aaron Paulnak is van egy kis takargatnivalója. Ebben az 1999-es kukoricapehely-hirdetésben amit csak lehet, mindent elrontottak. Idétlenek a szülők, idétlen a gyereküket játszó Paul, idétlen a frizurája, idétlen az alapötlet, a megvalósítás, idétlen az egész reklám, úgy, ahogy van. Bár egyesek szerint még mindig jobb, mint az az Xbox One-hirdetés, amiben a színész nemrégiben szerepelt.

Ide kattintva egy külön kis válogatást láthatunk különféle, nem csak tévésztárok korai reklámszerepeiből, itt pedig további kedvenceinkről láthatunk égő kisfilmeket.