Kate Hudson csajos bulikról posztol, de új pasija van

Kate Hudson, Anyák napja
Vágólapra másolva!
A mozifilmjein kívül a Glee – Sztárok leszünk! című sorozat révén is ismert 37 éves színésznő állítólag Katy Perry énekesnő exével kavar.
Vágólapra másolva!

A szóban forgó úriember egy Diplo nevű DJ, civil nevén Thomas Wesley Pentz, aki szintén 37 éves (ez csak azért érdekes, mert a közelmúltban Hudson a mindössze 23 éves színész-énekessel, Nick Jonasszal randizott).

Diplo korábban, 2014 és 2015 folyamán Katy Perryvel volt viharos „se vele-se nélküle" kapcsolatban. Most azonban egy névtelen informátor a Us Weeklynek megerősítette, hogy a férfi Kate Hudsonnal van együtt.

A színésznő és a DJ a májusi Met gálán melegedhetett össze, onnan ugyanis együtt távoztak (ezt fotósok lencsevégre is kapták). Július közepén pedig bennfentesek szerint már együtt bandáztak Ibiza közelében, ahol Hudson a barátnőivel nyaralt, Diplo pedig a Pacha nevű klubban DJ-zett, de új szerelme kedvéért kért egy nap szünetet.

A színésznő egyébként Instagram-oldalán folyamatosan dokumentálta a csajos nyaralást, és a DJ egyik képen sem szerepel – ahogy Diplo szóvivője is cáfolta a románcot (ami persze azt is jelentheti, hogy még nem akarják nagydobra verni).

Kate Hudsonnak amúgy nem Diplo az első zenész a listáján. Nick Jonasról már ejtettünk szót – a színésznő többi zenészkapcsolata azonban ennél sokkal komolyabb volt. 2000 és 2007 között Chris Robinson, a The Black Crowes énekesének felesége volt, tőle született jelenleg 12 éves kisfia, Ryder.

2010 és 2014 között Hudson a Muse frontemberével, Matt Bellamyval élt együtt, akinek szintén szült egy fiút, az ötödik születésnapját nemrégiben ünnepelt Binghamet.

A színésznő és Bellamy a mai napig jó kapcsolatban vannak: Hudson Bellamy Wines néven közös boros céget futtatnak, az ibizai nyaralás előtt pedig együtt voltak Londonban, hogy ott a Harry Potter and the Cursed Child című darab megtekintésével kedveskedjenek szülinapos gyermeküknek.