Kozsó indián volt a bajba került Class FM-en

Morning Show
Vágólapra másolva!
Szerda reggel Abaházi Csaba ült be a Class FM reggeli műsorába Vadon Jani és Rákóczi Feri mellé, vendégük Kozsó volt.
Vágólapra másolva!

A héten minden nap más helyettesíti a Morning Show-ban Sebestyén Balázst, hétfő reggel Kiss Ramóna köszöntötte a hallgatókat, kedden Dombóvári István volt adásban, szerdán pedig Abaházi Csaba csatlakozott a csapathoz.

Az adás vendége azúttal Kozsó volt, akiről kiderült, hogy újra tincset növesztett, és elkalauzolta Rákóczi Feriéket az indiánok világába is. A jelmezes pózolás nem maradhatott el, a Morning Show meg is oszott néhány képet a követőkkel.

Kozsó nemrég azzal keltett derültséget, hogy közölte, hogy folyékonyan beszél indiánul, noha több száz nyelv van. „Soha nem tudtam néhány szónál többet indiánul, és a műtétem után egyszer csak rádöbbentem, hogy gyönyörűen beszélgetek ezen a nyelven. Ennek pedig csak egyetlen magyarázata van: köztudott, hogy az emberek az agyuk mindössze 10 százalékát használják, de nálam az agyműtétem után a maradék 90 százalék is beindult!" – nyilatkozta a szomorú szamuráj a Lokálnak pár hete.

Azért nem lett volna baj tisztázni, Kozsó indán lelke vajon melyik nyelven szólalt meg, ugyanis sok száz indián nyelv és nyelvjárás létezik máig, és továbbra sem érti meg magát a kecsua a hopival, a komancs a guaraníval, a navahó az aimarával.

Mint korábban írtuk, a Class FM bajban van, úgy tűnik, elveszti ősszel az országos frekvenciát.

Forrás: Morning Show
Forrás: Morning Show
Forrás: Morning Show