Sarah Jessica Parker nem feminista – vagy mégis?

Sarah Jessica Parker
Sarah Jessica Parker a napokban egy díjátadón
Vágólapra másolva!
A Szex és New York sztárja ikonikus alakja a televízió, a mozi és a divat világának, de attól még nem tartja magát feministának – és ezt most ország-világ előtt el is mondta.
Vágólapra másolva!

De annyi minden tennivaló van még ezen a téren, hogy nem gondolom, hogy lenne értelme ezt így különválasztani. Egyszerűen elegem van az elkülönítésből. Én csak azt akarom, hogy az embereket egyenlően kezeljék" – mondta a színésznő a Marie Claire-nek adott interjúban.

Sarah Jessica Parker a napokban egy díjátadón Forrás: Nicholas Hunt / Getty Images North America / AFP

Nyitó gondolatai ellenére Parker ezzel nagyon is úgy tűnik, hogy a feministákhoz sorakozik fel. Főleg, hogy utána a nők egyenlő bérezése mellett is állást foglalt.

és a nőket a hozzáadott munkájuk után fizessék meg, ne pedig a nemekről szóló régimódi elképzelések alapján" – szögezte le a színésznő.

Sarah Jessica Parker kicsit ambivalens vallomása csak néhány nappal követte Barack Obama amerikai elnökét, aki viszont határozottan feministának vallotta magát egy saját maga által a Glamour női magazinnak írt esszében. „A fejlődés, amit az elmúlt 100, 50, de akár 8 évben elértünk, jelentősen jobbá tette az életet a lányaim számára annál, mint amilyen sors például a nagymamáimnak jutott.

olvashatók Obama sorai.

Ami pedig a nem feminista feminista Sarah Jessica Parkert illeti, őt legközelebb – ahogy arról nemrégiben beszámoltunk – egy Divorce című sorozatban láthatjuk, amely október 9-én debütál az HBO-n. A tragikomikus szériában Parker egy válófélben lévő nőt játszik, akiben férje hűtlensége után legjobb barátnői tartják a lelket a folyamatban lévő válás közepette.