Mit nézzünk a tűzijáték helyett a tévében?

Last Vegas
Vágólapra másolva!
Ha esetleg már unja a tűzijátékot, akkor is lesz mit nézni augusztus 20-án, akár Julia Robertsszel, Maci Lacival vagy kék lényekkel is töltheti az estét. A tűzijátékot egyébként egyedül a Duna TV adja élőben, a kereskedelmi adók idén sem szálltak be a közvetítésbe.
Vágólapra másolva!

A tűzijátékot hagyományosan elég sokan nézik a tévében is, annak ellenére, hogy nagyon nagy újdonságot nem képes nyújtani a korábbi évekhez képest: tavaly 1,03 millióan, tavalyelőtt pedig 1,98 millióan látták, igaz, akkor még a TV2 is közvetítette.

Pillanatkép a 2015-ös tűzijátékról Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Idén egyedül a Duna TV adja a programot, de van B terve is arra az esetre, ha esetleg vihar miatt elmaradna a tűzijáték vagy bármelyik, szintén közvetített ünnepi rendezvény. „Van tartalék anyag betervezve minden élő közvetítés alá, így az augusztus 20-i eseményekre is.

A többi közvetítés alá Szent István királyról szóló dokumentumfilmjeink, illetve a Szent Jobb körmenet alá vallási tartalmak vannak betervezve rossz idő esetén. Azonban nagyon bízunk a jó időben és a budapesti tűzijáték sikeres közvetítésében" – írta kérdésünkre az MTVA sajtóosztálya.

Persze hogy lesz István, a király

A Duna TV a tűzijáték után egyébként Budavári Palotakoncertet ad, majd jön Az arany ember, miközben az augusztus 20-án elmaradhatatlan István, a király-t a Duna Worldön csíphetjük el 19.15-től.

Egy időben a TV2 és az RTL Klub is tudósított a tűzijátékról, de mostanra már kiszálltak a közvetítésből, inkább filmeket adnak. A TV2 az Avatar-ral készül az ünnepre, majd a Cool túra című vígjátékot küldi képernyőre, a későn fekvőket pedig várja itt még A Skorpiókirály harmadik része is.

Avatar is lesz Forrás: 20th Century Fox

Az RTL Klub elsősorban a gyerekeket célozza meg a 19.50-kor induló Maci Laci-val, utána viszont egy kőkemény akciófilmet ad, jön a Még drágább az életed!, amelyet jó eséllyel többször is láttunk már, unalmasnak azonban így sem mondanánk.

A Viasat3 a szintén megunhatatlan Sztárom a párom után két akcióvígjátékkal csábítja a nézőket: a Füstölgő Ászok-ban a főhős az alvilágban kamatoztatná a show-bizniszben szerzett tapasztalatait, a Viszem a bankot pedig egy bankrablásról szól, amelyet Bill Murray karaktere és két társa követ el.

Máshol is lehet mozizni

Mozizásra más csatornákon is lesz lehetőség, a Mozi+ viszonylag friss – pár éves – filmeket mutat be, jön a Hófehér és a vadász, majd a Női szervek és a Fékezhetetlen. A Film+ eközben négy öregfiú Las Vegas-i kiruccanásával szórakoztat a Last Vegas-ban, majd jön a gengszterfilmek egyik klasszikus darabja, a Volt egyszer egy Amerika.

Öregfiúk buliznak a Last Vegasban Forrás: Pro Video Film

A Film Cafén a zseniális kosztümös thrillert, a Vidocq-ot kaphatjuk el Gérard Depardieu-vel, a Cinemax 2-n pedig a Powaqqatsi – Változó világ-on mélázhatunk, ez a Baraká-hoz hasonlóan az emberiség és a föld sokszínűségét mutatja be gyönyörű képekkel, Philip Glass csodálatos aláfestő zenéjével.

Az HBO a Star Wars: Az ébredő erő-vel várja a széria rajongóit, az HBO3-on pedig a Kegyetlen tánc című sorozatban merülhetünk el, a csatorna egymás után leadja mind a nyolc részt – igaz, ehhez elég sokáig fent kell maradnunk, a záróepizód ugyanis hajnali 3.45-kor kezdődik.

Ébred az erő az HBO-n Forrás: Fórum Hungary

A Comedy Central a megszokott vígjátéksorozatok helyett egy 2014-es francia komédiát ad az ünnep alkalmából, a tűzijátékkal egy időben kezdődik a Babysitting – A felvigyázó. A Coolon a hihetetlenül csavaros Borotvaélen-t csíphetjük el, a FEM3-on a klasszikus Gorillák a ködben fog menni este, a Super TV2 pedig a chippendale fiúkról szóló Magic Mike-kal szegezné a képernyő elé a hölgyeket.

Ismeretterjesztéssel is elüthetjük az időt

Az OzoneNetworkön a Magyarország madártávlatból indul elölről, az első két részt nézhetjük meg 20 órától. A LifeNetworkön többek között a Visszatérés a halálból című sorozat újabb részét láthatjuk.

A Spektrum eközben a Légikatasztrófák nyomában első részét adja, a National Geographic Channelön egy Winston Churchillről szóló dokumentumfilmet láthatunk, a Discoveryn pedig Világbajnok mérnöki megoldások-on ámuldozhatunk.

Az olimpia nem áll le az ünnep alatt

Természetesen az olimpia is folytatódik, a női kézilabda- és kosárlabda-bajnokság a döntőjéhez érkezett, ahogyan a férfi vízilabda és labdarúgás is – ezeket mind követhetjük az M4 Sporton.