Csónakházban, harminc alattiakkal startol az új Való Világ

A két műsorvezető
Vágólapra másolva!
Megmutatta a villát a sajtó képviselőinek az RTL Klub: szombat este rajt.
Vágólapra másolva!

Augusztus 27-én este már a nyolcadik Való Világ indul, „powered by Big Brother" alcímmel. Ilyet a világ még nem látott, de az RTL vezetői szerint jó ötlet vegyíteni a kettőt. Itthon a VV-formátum 2003-ban úgy kinyírta a BB2-t, hogy azóta se támadt fel, nem akarták eldobni a Való Világ nevet egy nemzetközileg ismert brandért.

A két műsorvezető Fotó: Polyák Attila - Origo

Egyszóval a név kicsit más, a villa kicsit más, de a lényeg ugyanaz: elsőre nyolc beköltöző, utána szép lassan még négy. Így kialakul a tizenkét fős csapat, de azt tippeljük, hogy valaki összeomlik, ideggyengeségre hivatkozva korán feladja, őt lecserélik majd, és azt gyanítjuk, hogy a legellenszenvesebb, legsótlanabb arcot is kipöckölhetik a nézők, és beküldhetnek valakit a helyére. Ezek csak találgatások, de volt már ilyen, és mindig megkavarja a villa életét, és foglakoztatja a hűséges nézőket.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Nyolc szereplőről rövid bejátszást láthatott a sajtómunkás, de ezek nem imázsfilmek voltak, nem zenés, jól megvágott, szellemes karakterklipek, hanem csak pár mondat mindenkitől, aki eljutott a sokadik válogató rostáig. Ez alapján úgy tűnik, nem a szellem óriásai vetélkednek idén sem (mondjuk ezt nem is várja senki egy realitytől), és nem lesznek köztük 30 fölöttiek sem, vagy csak nagyon elszórtan. Fiatal a banda, Kolosi Péter vezérigazgató-helyettes szerint teljesen tudatosan, mivel a Farm tavasszal épp elég harmincas-negyvenes szereplőt vonultatott fel.

Fotó: Polyák Attila - Origo

A villa designja minden évben megújul. A 2002 őszére felhúzott első VV-villa helyén már az MTVA székháza tornyosul, furcsa is belegondolni, hogy azon a földdarabon, ahol Majka egy Maya Gold nevű pornóssal hetyegett, Oki pedig lógó pöccsel kergette a nőket, jelenleg vallási műsorokat (is) készítenek. A lényeg, hogy az első hármat vették fel ott, Óbudán, a Kunigunda utcában, a VV4-re már új objektum épült, a Camponától száz méterre,

ez az, amit minden szériára átalakítanak,

de úgy, hogy a terem funkciója ugyanaz marad. Idén amolyan evezőklubos, csónakházas a design, közelről nézve rendben van, abszolút élhető. Hónapokig ki lehetne bírni benn – ha nem lenne még ott 10-12 másik ember, nagyrészt harsány, törtető exhibicionisták, jelentős részben ösztönlények.

Fotó: Polyák Attila - Origo

A műsorvezetők Nádai Anikó és Istenes Bence lesznek, a késő esti kísérőműsort a most is nagy formában ordibáló Aurelio és a nem kevésbé csendes Gáspár Győző kapta. 14 évvel az első után jön tehát a nyolcadik évad, mindenki fedezékbe!

További képekért lapozzon!