ByeAlex: Bennem bízhattok, nincs csalás

ByeAlex
Vágólapra másolva!
Minden hazai tehetségkutató, nagyszabású tévéshow, reality előtt-közben valaki csalást kiált, legyen a képernyős felület az RTL-é, a TV2-é, a közmédiáé vagy Viasat3-é. Most épp az új X-Faktort panaszolta be egy csalódott apa.
Vágólapra másolva!

A történet dióhéjban: egy apa dühös posztot tett ki a Facebookra, mert fia kiesett a tévében még el sem kezdődött, de felvételek szempontjából már a mentorház után járó X-Faktorból egy szemlátomást részeg vagy bedrogozott, nála sokkal halványabb, tehetségtelenebb előadó miatt. A szülő szerint előre le van osztva, ki jut tovább, úgy véli, hogy a produkciótól és a mentoroktól független, kiket visznek az élő show-ba.

ByeAlex megvédte a produkciót Forrás: Facebook/ByeAlex

A felháborodás erejét némiképp csökkenti, hogy az illető félmillió forintért hajlandó lenne levenni a posztot, ami miatt amúgy jogi problémái is lehetnek a csalásvádon túl: minden szereplővel és nézővel aláíratnak a nagy show-k esetében egy dokumentumot, miszerint a tévéadásig hallgat az ott történtekről. (Ha mindenki kifecsegné, mit lát egy felvételen, ki nyeri a vetélkedőt, ki esik ki, hogy reagál, milyen ruhában van a műsorvezető, akkor fele annyian sem néznék a műsorokat.)

ByeAlex az egyik mentor, közösségi oldalán jelezte, hogy megérti az embereket, hogy azt hiszik, bármely reality show vagy tehetségkutató csalás, manipuláció, hazugság. „Voltaképpen maga a társadalomban jelenlevő bürokrácia, a mérhetetlen papírozás, a szerződések, annak okán vannak, hogy az emberek teljesen bizalmatlanok egymással szemben" – véli.

A zsűritagok Fotó: Hirling Bálint/Origo

„Én tudom melyik szereplőről és apukáról szól a cikk. Magam is sajnálom, hogy a versenyző kiesett a játékunkból, imádtam őt, de ez egy verseny, ahol vannak nyertesek, vannak vesztesek, és legvégül van egy győztes. Meg kell becsülni a kudarcot is, mert anélkül nem lenne a nyereség és a siker se, hisz a fogalmakkal sem lennénk tisztában" – írja.

Mi értelme lenne?

„Bennem bízhattok, ha azt mondom nektek, hogy az RTL nem mondja meg nekünk hogyan döntsünk. Tököm se vállalna egy olyan műsort, ahol a fülembe pusmognak a szerkesztők, hogy mit kell tennem. Mi értelme lenne? Én dalszerző vagyok, nem színész!" – áll az oldalán.

Úgy látja, hogy a négyfős zsűrit szakmai előéletük okán válogatták ki, megbíznak bennük, hogy ők jól meglátják azokat a tömegben, akikre majd a nézők is figyelni fognak a bennük rejlő érdekességük, izgalmasságuk, tehetségük miatt.

"Nem az a fajta vagyok, akinek meg lehet mondani, mit csináljon. De bevallom, a műsor eddigi forgatása alatt egyszer kértem tanácsot a szerkesztő brigádtól, és még akkor sem kaptam a kérdésemre javaslatoknál többet. Pedig életem egyik legfeszültebb döntése volt" – írta ByeAlex.

„Még az öltözőm ablakát is bevertem idegességemben... A sminkszékemet is lerúgtam. Hát lennék én ideges a forgatás miatt, ha valójában előre meg lenne írva ez a műsor?" – zárja sorait az újonc mentor.