Félelem és reszketés a Star Academy épületében

2016.09.01. 22:34

A négy zsűritag rendesen kiosztotta a fél társaságot: volt, akit félszegsége, mást túlzott magabiztossága, a harmadikat a fejlődés hiánya miatt. Amikor már mindenki hitehagyottá vált, kimondták a kiesőjelölt nevét.

„Félek ettől a veszélyzónától, rezeg a gyomrom" - magyarázta Randy a próbaéneklés előtt, és valóban, a különös okból kifolyólag függönybe öltözött Keresztes Ildikó le is tolta, mondván, szombaton ezt így nem énekelheti. Még a nyiszlett fiúnál lényegesen jobb hangi adottságokkal rendelkező Balog Brigi is hibázott: „nem jött ki az a hang, amit akartam" – kesergett. Mindenkit meghallgattak, mindenki kapott jót és rosszat.

„Négyen vagyunk, négy szempontot kellett figyelembe venni, de persze konzultáltunk az énektanárokkal, és mindenkivel, aki segíti a felkészüléseteket" – kezdte a heti vezető tanár, Keresztes, aki szerint négy-öt ember fél a színpadtól. Király Viktor szerint páran rutinból hoznak egy karaktert, amin nem tudnak átlépni: Dávid, Brigi, Reni ilyen, magyarázta. Pásztor Anna a fejlődés fontosságát emelte ki, öt nevet is mondott, akikért aggódik.

Hanna veszélybenForrás: tv2

Végül kimondták, Hanna megy a veszélyzónába, 33%-os esélye van tehát kiesni. Majka megkérdezte, hogy mennyire érzi a korábbi szavakat építő kritikának, mire a svéd óvónő visszakérdezett, hogy „az mi?" (Jó, ezen ne nevessünk, mert kinn él, tán kinn is született.)

Pénteken kiderül, mely fiú kerül be az akadémiára, szombaton meg kiesik valaki.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK