Ketten csaltak a Nyerő párosban, de egy másik duó adta fel

Pimasz úr lelépett
Vágólapra másolva!
Az Éjjel-nappal Budapest-es páros, Kovács Dóri és Király Péter összeveszett, Papp Gergőék meg leléptek a realityvel kevert vetélkedőből. Nagy emóciók és sírások adása volt a mai.
Vágólapra másolva!

Az RTL Klub páros vetélkedőjének hétfői napján összhangban kellett lennie a duóknak, azt kellett megtippelni több ízben, hogy a házban lakók többsége hogyan vélekedik a többiekről. Pumped Gabo, aki lényegesen normálisabb arcot mutatott eddig, mint ami lejött róla a médiából, ezúttal csalt,

sutyorogva és mimikával próbált jelezni párjának,

így ők kiestek az épp folyó versengésből (talán nem vette észre, hogy öt kamera veszi?). Mégsem ők kaptak össze a végén, hanem az Éjjel-nappal Budapestből ismert páros, Kovács Dóri és Király Péter: utóbbi nem bírta elviselni a vereséget, továbbá azt, hogy nehéz lakótársnak tartják a többiek.

Volt feszültség (a kép korábbi) Forrás: RTL

A balhé után a volt Dóri is kifakadt. „Ömlik a negatív energia felém. Engem támadsz olyan játékban, ahol együtt kell teljesítenünk, ettől bestresszelek! Olyan agresszívan néztél rám, hogy nem is mertem rád pillantani. Csak gyengítesz azzal, hogy támadsz... Mást segíti a társa, nekem még pluszban kell harcolnom a saját párommal” – siránkozott a lány.

Pimasz úr lelépett Forrás: RTL

A műsor végén négy pár dönthetett három riválisa sorsáról. 2-2 voksot kapott két páros is, elvileg az amúgy is feszült, veszekedő párnak kellett volna mennie, tehát az éjjel-nappalos különítménynek, de Papp Gergő és Judit a bennmaradás helyett inkább feladta, mondván, másnak fontosabb a játék, és amúgy is elenyésző összegük maradt.