Donald Trump már műsorvezetőként is folyton ordibált

Donald J. Trump Phoenix Arizona Immigration Speech Horizontal Republican presidential nominee Donald Trump unveils his 10-point plan to crack down on illegal immigration during a campaigm event inside the Phoenix Convention Center on August 31, 2016 in Ph
Trump: Minden bevándorló menjen vissza!
Vágólapra másolva!
Donald Trumpot a jelenleg is zajló amerikai elnökválasztási kampányban az is megismerte, aki nem akarta, a politikust azonban korábban is láthattuk itt-ott, saját valóságshow-t vezetett, számos filmben és sorozatban is feltűnt, általában önmagát játszotta. Megmutatjuk, mi mindent csinált a képernyőn, mielőtt politikusnak állt.
Vágólapra másolva!

Donald Trump most éppen a republikánus párt elnökjelöltje, de korábban New York ikonikus alakja volt: az ingatlaniparban alapozta meg a vagyonát, egy időben az Empire State Buildingben is komoly részesedése volt, a városban pedig sok helyütt magasodnak az épületei, köztük az ötödik sugárúti Trump Tower, amelynek penthouse-ában maga is lakik.

A tévénézők elsősorban a The Apprentice című valóságshow-ból ismerhetik,

2004-től egészen 2015-ig vezette a műsort, csak az elnökválasztási kampány miatt adta át a stafétabotot Arnold Schwarzeneggernek. Nehéz elhinni, de a produkcióban nyújtott teljesítményéért 2007-ben kapott egy csillagot is a Hollywood Walk of Fame-en.

Ingatlanosból műsorvezető, műsorvezetőből politikus lett Forrás: AFP/David Cruz

A világszerte számos helyi verziót is életre hívó műsorban a jelentkezőknek az üzleti életben kellett helytállniuk, vezetői döntéseket kellett hozniuk, gyakorlatilag egy állásért versengtek Trump valamelyik cégénél. Az üzletember a maga keresetlen modorában osztotta ki rendre a jelölteket, emlékezetes volt, miként búcsúzott az aktuális kiesőtől:

vagyis „Ki vagy rúgva!” – ordította gyakran.

Előfordult, hogy egy jelöltet először megvédett a társműsorvezető előtt, majd ő maga rúgta ki, máskor egyszerre négy versenyzőt tett lapátra, miután mindegyiknek elmondta, hogy mi a legnagyobb hibája:

A műsorban egy idő után sztárokat is bevettek a buliba, a Celebrity Big Brother mintájára 2008-ban elindult a The Celebrity Apprentice – persze Trump az ismert arcokkal sem finomkodott, itt például a Kiss énekesét, Gene Simmonst rúgta ki:

A műsor egyébként azzal indult, hogy Trump ledarált egy kampánybeszédnek is beillő monológot arról, hogy Manhattan mennyire kemény hely, milyen könnyen elbukhat ott az ember – ellenben,

ha keményen dolgozik, a városrész nagyon is megjutalmazza.

Ezután bemutatta vállalkozásait, figyelmeztetve a nézőket arra, hogy nem volt mindig ilyen helyzetben, a csőd szélén is állt, de az agyát és a tárgyalási képességét használva visszaküzdötte magát a csúcsra:

A beszédében elhangzott, hogy övé a Miss Universe szépségverseny is, természetesen ennek tévés közvetítésein is ügyködött producerként. Szívesen hívták – ő pedig szívesen ment – késő esti talkshow-kba, magazinműsorokba, reggeli műsorokba, de

játszott például a Legyen ön is milliomos! vagy az Áll az alku amerikai változatában is,

sőt azt is megengedte, hogy a Comedy Central csapata leégesse a Roast-ban:

„Ma este egy olyan ember előtt tisztelgünk, aki önerőből lett milliomos. Semmije nem volt, de keményen dolgozott, és megcsinálta a szerencséjét: ő Fred Trump, Donald apja” – kezdte rögtön a Family Guy alkotója, Seth MacFarlane, utalva arra, hogy Trumpnak azért volt mire alapoznia az ingatlanbirodalmát.

Trumpnak látszólag soha nem okozott gondot, hogy viccet csináljon magából,

számos filmben és sorozatban is megjelent, általában önmagát játszotta. A Reszkessetek, betörők! második, New Yorkban játszódó részében például ő igazította útba Kevint a hotelban:

Olyan sorozatokban tűnt fel – olykor csak egy pillanatra –, mint a Kaliforniába jöttem, a Szex és New York, a Kerge város, A dadus vagy a Szeleburdi Susan. A CH2 összeválogatta egy videóba ezeket a jeleneteket, külön poén, hogy a Szeleburdi Susan-ban láthattunk egy olyan címlapot is, amelyen Trump arcképe alatt ez a felirat virított: „A következő elnökünk”: