Zámbó Jimmy szelleme lengte be az akadémiát

2016.09.09. 21:17

Zámbó Árpy és Tihamér toppant be a Star Academy épületébe, „szeress úgy is, ha rossz vagyok" kiáltással. Ez azért elég kemény volt.

Épp nagy punnyadásban voltak az akadémisták a TV2 műsorában, amikor Zámbó Árpy és Tihamér toppant be a bekamerázott házba: Hannához jöttek, aki egy Jimmy-dalt kapott feladatnak. Ez eleve kitolás volt vele, mert egy svéd óvónőről van szó, aki töri a magyart, nem is ért mindent, ráadásul – szemben a többséggel - fogalma sem volt, ki az a Zámbó Imre, milyen kultusza volt itthon.

Forrás: tv2

„A bratyóm egy nagy habitusú ember volt" – kezdte Árpy, amire a lány csak nézett, tán az „ember" szót értette is. „Az én testvérem szeretett csajozni. Azért jöttünk, hogy lelket öntsünk beléd" - folytatta. „Hogy mit?" – kérdezte elkerekedett szemmel – és értetlenkedve – a lány. Hülyeséget mondok, de te vagy a Jimmy" – folytatta Árpy, akinek 2001, bátyja 15 évvel ezelőtti halála óta az a kunsztja, hogy egy különös körülmények közepette elhunyt énekes testvére. Erre Hanna csak bólogatott, tán nem is értette világosan, mi van. Nyakláncot is kapott, persze csak kölcsönbe.

A szombati show-ban, 18.50-től kiderül, ki lesz a második kieső.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK