Agyonvert csecsemő és meztelen modell is lehet reklámarc

2016.09.15. 18:44

Egy texasi matracüzlet bizonytalan időre bezárt, miután a 2001. szeptember 11-i terrortámadás 15. évfordulójára akciót hirdettek, az ahhoz készült reklám azonban sokak szerint meglehetősen ízléstelen lett. Természetesen nem ez az első hirdetés, amely feldühítette a nézőket, korábbról is összeszedtünk pár botrányos reklámot – vannak köztük igazán durvák is, mi szóltunk előre! 

A texasi San Antonio Miracle Mattress nevű matracboltja a 9/11-re emlékezve kitalálta a „Twin Tower sale”-t, vagyis az ikertorony-akciót, ráadásul ehhez egy elég bizarr reklámot sikerült összehoznia. 

A kisfilmben Cherise Bonnano üzletvezető magyarázott a leárazásról, majd egy széles kézmozdulattal véletlenül ellökte két kollégáját, akik feldöntöttek két matracokból álló tornyot. We will never forget”,  vagyis „Soha nem felejtünk” – tette hozzá a nő, a mondatot sokat hallottuk a 2001. szeptember 11-i támadás után is. 

A nézők jó része szerint a matracüzlet dolgozói meggyalázták az áldozatok emlékét, néhányuk annyira kiakadt, hogy halálos fenyegetést küldött a kisfilmben szereplőknek. A bolt tulajdonosa nyilvánosan bocsánatot kért az elhibázott reklám miatt, majd bejelentette, hogy „bizonytalan időre” lehúzza a rolót. 

Az idei megemlékezési hullám egy floridai Walmartot is magával sodort, ott kólásdobozokból rakták ki az ikertornyokat, talán a Coke Zero–Ground Zero asszociációra alapozva – a vásárlók azonban nem vették a lapot, hamar le is kellett bontani az installációt. 

Azt már korábban megtanulhatták volna a marketingesek, hogy a 9/11-gyel nem tanácsos viccelni, a WWF-nek már 2008-ban bocsánatot kellett kérnie egy plakát miatt, amellyel az ázsiai cunami pusztító hatására kívánta felhívni a figyelmet: 

A felirat: "A cunami százszor annyi embert ölt meg, mint a 9/11"Forrás: WWF

Halottakkal is többször reklámoztak már

Régóta halott hírességeket is nem egyszer tettek már meg reklámok főszereplőjévé, ami minimum rossz érzést kelt a nézőben, de akár hullagyalázásként is felfogható. A kreatívok ennek ellenére elő-előhozakodnak ilyesmivel, Audrey Hepburnt például húsz évvel a halála után szerepeltették egy csokoládéreklámban: 

Hepburn 2006-ban a Gap farmerreklámjába is „beugrott”, Fred Astaire a plafonon porszívózott, Kurt Cobain Martens bakancsban ücsörgött egy felhőn a halála után  – ezeket a reklámokat itt tudja megnézni, pár éve külön cikkben foglalkoztunk a jelenséggel.

A szexszel mindig csak a baj van

Természetesen egy-egy reklám nem csak kegyeletsértő mivolta miatt lehet botrányos, a leggyakrabban talán akkor méltatlankodnak a nézők, ha egy hirdetés túl merészre sikerült. Poszterek közül az egyik legismertebb ilyen a Dolce & Gabbana egyik fotója volt, sokan szexistának, a nők számára megalázónak tartották,  majd be is tiltották, amin nem is nagyon lehet csodálkozni, ha megnézzük a csoportos nemi erőszakot idéző fotót: 

A valóságban korántsem szexi a csoportos nemi erőszakForrás: Dolce & Gabbana

Tom Ford is biztosra ment, amikor arról döntött, hogy mivel adja el a férfiaknak gyártott parfümjét: az üveget egyszerűen betette egy nő mellei közé – vagyis még máshová is, az alábbi képnek ugyanis készült egy durvább változata is

Nem gondolkodhattak túl sokat a kreatívokForrás: Tom Ford

Azok a dohányzásellenes plakátok sem lettek a franciák kedvencei, amelyeken a cigarettázást egy egészen másfajta orális tevékenységhez hasonlították. A felirat: A dohányzás azt jelenti, hogy a dohány rabszolgája vagy.” 

Dohányzás elleni plakátnak elég provokatívForrás: DVF

Az alábbi videóhoz sem kell sok mindent hozzáfűzni, a reklám lényege itt az volt, hogy a hölgy és a hamburger egyaránt természetes „alapanyagokból” áll – a hölgy egyébként Charlotte McKinney, aki az Instagram-oldalán sem fukarkodik a bájaival. 

Nem bírják az erőszakot

A szex mellett az erőszak a másik örök téma, amire sokan ugranak, a túlzottan véres, naturális reklámok sem számíthatnak túl sok jó visszajelzésre a fogyasztóktól. Persze ezek célja általában a figyelemfelkeltés, a sokkolás, előfordul azonban, hogy túllőnek a célon,  mint ahogy például a Humans for Animals nevű állatvédő szervezet is tette az egyik kampányával. Mégis, ki nézegetne szívesen agyonvert csecsemőket? 

A felirat: „Ne bánj úgy másokkal, ahogy nem szeretnéd, hogy veled bánjanak”Forrás: Humans for Animals

Érthető az is, hogy az alábbi Xbox 360-reklámmal mi volt a baj. Még ha vicces formában is, de mégiscsak egy pályaudvari lövöldözést mutatott be, ami már akkor sem keltett jó érzést az emberekben, amikor még nem ilyen feszült, ideges világot éltünk – képzeljük el, mi történne, ha ma próbálkozna valaki ilyen hirdetéssel: 

A Hyundai egyik reklámját is tüntették már el a képernyőről, abban explicit képsorok voltak, konkrétan elütöttek benne egy lányt. A hirdetés azt mutatta be, hogy az autócég új modelljével mindez nem történt volna meg, hiszen annak csak a jobb – biztonságos – oldalán volt hátul ajtaja: 

Egy másik autóreklám ugyancsak sokakat elborzaszthatott, hasonló okból. Itt a középpontban egy házaspár állt, amelynek mindkét tagja szó szerint ölni tudott volna azért, hogy ő vezethesse a családi autót, egy Toyotát. Végül a feleség járt rosszabbul, ami még egy kicsit szexistává is tette a reklámot: 

Vallásról és politikáról inkább ne beszéljünk

Természetesen a vallási és politikai témák is mindig kényesek, és ugyancsak könnyen botrányt okozhatnak azok a reklámok, amelyek fogyatékkal élőket szerepeltetnek nem megfelelő helyzetben – mint például a Levi's 1990-es kisfilmje, amely egyesek szerint a vakokból és gyengénlátókból csinált viccet: 

Előfordul persze, hogy csak az időzítéssel van a gond, a David Duchovny orosz származására rájátszó sörreklám valószínűleg senkinek nem szúrta volna a szemét, ha nem épp akkortájt jön ki, amikor az oroszok lerohanták Ukrajna keleti részét – így azonban sokan nekiugrottak a világhírű színésznek, azzal vádolták, hogy az alapvetően poénnak szánt kisfilmmel az oroszok politikáját támogatja. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK