Egyre inkább rákapnak a marihuánára a tévékben

Nancy ül a fűben
Vágólapra másolva!
Amerika egyre több államában legális a marihuánahasználat, amelynek így egyre jobban kialakul a saját kultúrája – ezt a trendet pedig a szórakoztatóipar is igyekszik megragadni. Egy hónapon belül három füvezős sorozat is indul vagy indult.
Vágólapra másolva!

Szeptember 16-án kezdődik az HBO New Yorkban játszódó High Maintenance című szériája, amely még 2012-ben websorozatként kezdte a karrierjét. A műsor egy marihuánaterítő fickóról szól, aki minden héten más és más ügyfélhez szállítja ki az áruját.

Szeptember 5-én került adásba az MTV Mary + Jane című produkciója két Los Angeles-i lányról, akik létrehoznak egy fűházhozszállítási applikációt. A sorozatnak stílszerűen Snoop Dogg az egyik executive producere.

„Már két éve eszünkbe jutott ez az ötlet a lányokról, akik belevágnak a fűterjesztő bizniszbe, de akkor még csak a Nancy ül a fűben állt rendelkezésre egyetlen referenciaként.

– nyilatkozta Harry Elfont, a széria egyik ötletgazdája.

Nancy ül a fűben Forrás: Showtime

A Viceland csatornán közben augusztus 31-én már a második évada kezdődik a Weediquette című dokumentumszériának, amely a cannabis mögött álló kultúrát, gazdaságot, tudományt és a legalizációt térképezi fel, különböző felhasználókon keresztül.

A műsor házigazdája, Krishna Andavolu tapasztalatai szerint igaz ugyan, hogy még létezik a sztereotipikus „stoner” figurája, de a fű esztétikája időközben sokat változott, és sok réteg használja, köztük például azok, akik nem rekreációs, hanem gyógyászati célból élnek vele.

A három felsorolt produkción kívül is várhatók egyébként további művek a témában, hiszen 2017-re a Netflix is berendelt egy sorozatot Disjointed címmel, Kathy Bates főszereplésével, ami egy legális fűárusító bolt vezetőiről szól. Ezenkívül John Malkovich is „beszáll a drogbizniszbe”: a Humboldt című tévéfilmben egy olyan közösség vezetőjét játssza, amely marihuánaterjesztésből tartja fenn magát.

„Egyre inkább változóban van ennek a dolognak az elfogadottsága, és az országszerte történő legalizálási hullám mellett

– mondta Darren Roberts, az MG üzleti magazin vezérigazgatója.