Női főhőssel folytatnák a Magnumot

Magnum, Tom Selleck
Vágólapra másolva!
Visszahozná a kisképernyőkre az ABC csatorna a Magnum című kultikus krimisorozatot, ám szokatlan módon nem a bajszos főhős, hanem egy női karakter állna a középpontban.
Vágólapra másolva!

A Variety értesülései szerint a tévécsatorna berkeiben egy olyan szériát fejlesztenek, amelyben Magnum lányáé lenne a főszerep. A sztori szerint Lily „Tommy" Magnum visszatérne szülőföldjére, Hawaiira, hogy ott apja örökébe lépjen, és folytassa magánnyomozói munkáját.

Forrás: Universal Television / Collection Christophel

A sorozat ugyanabban a vicces és akciódús szellemben folytatódna, mint amilyennek az eredeti, 1980 és 1988 között futott Magnumot szerettük, ám ezúttal több lenne benne a nemzetközi bűnügyi szál és a modern kémkedés.

Kérdés továbbá, hogy az új széria továbbvinné-e azt az eredettörténetet, amit már a régi Magnumban megismerhettünk (eszerint Lily – aki kisgyerekként fel is tűnt a sorozatban – a főhős és volt felesége, Michele lánya, akivel Magnum akkor talál egymásra, amikor az asszonyt és második férjét meggyilkolják).

Eva Longoria idén júniusban Forrás: Frederick M. Brown / Getty Images North America / AFP

Az új Magnum forgatókönyvírója és executive producere John Rogers, akit a Transformers című nagyjátékfilm, továbbá a Lépéselőnyben és A titkok könyvtára című sorozatok írójaként ismerhetünk. Executive producerként Eva Longoria is részt vesz a projektben.