Elbukott David Duchovny sorozata

2016.10.01. 20:17

Az NBC-nek már nem kell az Aquarius.

Elbukott David Duchovny sorozata: de nem a természetes véget ért Kaliforgiáról van szó, és nem az X-Aktákról, amely még folytatódik valamikor a közeljövőben, hanem az Aquarius az, amelyből nem kérnek többet a Hollywood Reporter híre szerint.

Aquarius

Természetesen most is a nézettség volt a döntő. A csatorna nagyon bízott a sorozatban, pilot nélkül rendelte be, a második évad első részét pedig azzal segítette, hogy reklámblokk nélkül adta (így kevesebb az esély a nézők elkapcsolására). Az évadpremier 2,7 millió nézőt valahogy összeszedett, de a 0.4-es rating (18-49-ben) nem tűnt erősnek. A finálé – három héttel ezelőtt – 1,2 millió amerikait izgatott, a 0.2-es rating pedig igen halovány.

David Duchovny egy rendőrt játszott a szériában, aki a hírhedt sorozatgyilkos, Charles Manson után nyomoz. Az új szezonban már Sharon Tate meggyilkolása is előkerült, az áldozat húga, az eset idején tizenhat éves Debra Tate azonban bojkottot hirdetett a sorozat ellen.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK