Itt A konyhafőnök hat új versenyzője

Kamilla, Konyhafőnök 4. évad
Vágólapra másolva!
A második elődöntő hetében újabb hat játékos mutatkozik be, Dávid, Reni, Ramon, Roland, Kamilla és Long próbálnak majd bizonyítani, és eleget tenni az idei évad, illetve a zsűri elvárásainak.
Vágólapra másolva!

Az első elődöntő hetében Ottilia, Gábor és Márk voltak a legjobbak, ők már biztosan ott lesznek A konyhafőnök középdöntőjében. Hétfő este hat új séfjelölt érkezik a konyhába, a héten kilencen próbálkoznak majd a továbbjutással.

Dávid két nagy szenvedélye az evés és a főzés. A gasztronómiát sosem tanulta, mindig ösztönből készíti az ételeket. Imádja a halakat és a különböző vadakat, és miután szeret a természetben lenni és vadászni, ezt a két hobbiját gyakran összeköti. Németországban nőtt fel, 21 évesen költözött haza Magyarországra.

Forrás: RTL Klub

Reni borszakértőként dolgozik, éppen ezért az álmai közt egy olyan bisztró szerepel, ahol húgával együtt felelnének az ételekért. A desszertek világában még nem mozog olyan otthonosan, mint a köretek terén, folyamatosan fejleszti magát. A főzés mellett nagy szenvedélye a zene és a sport.

Forrás: RTL Klub

Ramon az ízek bolondjának tartja magát, szeretné összekötni a gasztronómia világát a különböző művészetekkel, így a tervei közt szerepel, hogy szakács és séf ruhákat tervezzen. Emellett nagy kalandor, rengeteg helyen járt már a világban: három hétig sétált például egyedül az El Caminón, sőt egyszer Indonéziába is elutazott motorozni.

Forrás: RTL Klub

Roland pilótaként dolgozik, így nagyon sokat utazik, rengeteg emberrel találkozik. Munkája során mindig higgadtnak kell lennie, és ezt élete minden területén kamatoztatja, a konyhában is. Az utóbbi időben harminc kilótól szabadult meg, azóta nagyon odafigyel arra, hogy mit eszik: a lisztet és a cukrot száműzte az életéből. A főzés mellett szeret horgászni és búvárkodni.

Forrás: RTL Klub

Kamilla kozmetikus és szépségterapeuta, aki igazi művészcsaládban nőtt fel. A szépségipar mellett a főzés a nagy szerelme, emlékei szerint már a homokozóban is tortákat gyártott. A legerősebben a desszertek világában mozog.

Forrás: RTL Klub

Long bártulajdonosként dolgozik, szabadidejében viszont szívesen főz a családjával, hiszen nős és van egy egyéves kislánya. Nagy erőssége, hogy szeret kísérletezni a konyhában. Legszívesebben húsokkal, vadakkal és tengeri alapanyagokkal dolgozik, nagy álma, hogy egy távol-keleti ízvilágú street food helyet nyisson.

Forrás: RTL Klub