Élete nagy traumájáról mesélt a Szultána színésznője

2016.10.13. 09:57

A szultáná-ban Beren Saat játssza a főszerepet, akit a hazai közönség már ismerhet a Tiltott szerelem című sorozatból is. A török színésznőt mindig érdekelte a színház és a színészet, hazájában egy tehetségkutató műsorba is jelentkezett. Erről, párja haláláról, és a meztelen jelenetek forgatásáról is mesélt.

Ankarában nőtt fel, mindig érdekelte a színészet, több musicalben is játszott. Bár a szülei azt szerették volna, ha még tanul, párja rávette, hogy valósítsa meg az álmát, és jelentkezzen valamelyik tehetségkutató műsorba. "Efe, a szerelmem, egy nap elém állt, és azt mondta, hogy menjünk el a válogatásra, nem veszíthetek vele. Fogott és vitt. Egy pillanat alatt ott voltunk, tovább is jutottam, elhívtak Isztambulba is, majd négy hónapot töltöttem különböző színészekkel, és rengeteget tanultam, a párom pedig végig támogatott."

Egy török tehetségkutatóba jelentkezett

Forrás: TV2

"Olyan szerelem volt ez köztünk, amit az életben még egyszer biztosan nem fogok megélni. Csak 19 éves volt, és olyan dologban támogatta a barátnőjét, amivel el is veszíthette volna. Az életem egész más irányba haladt, Efe változtatta meg" - mesélte párjáról. Beren Saat végül a második helyen végzett a tehetségkutatóban, a verseny utáni estét együtt töltötték, de a búcsúzás után a párja autóbalesetet szenvedett.

"Néhány óra múlva a hullaházban láttam viszont. Egy barátja vezette az autót, balesetet szenvedtek. A testvére hívott fel, rögtön rohantam a kórházba, és végig imádkoztam, de éreztem, hogy elment. Látni akartam, és még utoljára megérinteni."

Nagyon nagy fájdalom volt, de próbáltam túllépni rajta. Azt hittem, egy új kapcsolat segít majd, de nem ment, ilyen trauma után nem ment semmi olyan könnyen. Ezzel egy időben próbáltam felejteni, elkezdtem dolgozni, ismertté válni. Ez öt éve történt, azóta négy sorozatot és egy filmet forgattunk, de minden nap eszembe jut, hogy ő segített elindulni."

Többször írták róla, hogy filmes partnereivel jött össze

Forrás: TV2

Török lapok többször hírbe hozták férfi kollégáival, de azt mondja, soha egyikkel sem jött össze. A meztelen jelenetek után megviselten megy haza, azt mondja, nem könnyű ezeket a helyzeteket kezelni színészként, még ha a képernyőn úgy is tűnik.

"Tudom, kívülről nehéz megérteni, de ezektől a jelenetektől feszül be legjobban a két színész. Amikor nagyon szenvedélyes csókjelenetet veszünk fel, vagy szeretkezést, akkor elég megviselten, összetörve megy haza az ember, mert tényleg nem könnyű. Mi sem vagyunk robotok. Nem érzünk semmit a másik iránt, mégis ötven ember előtt kell vele csókolóznunk, szeretkeznünk, ezen nem lehet könnyen átlépni."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK