Drágább lesz a tévézés

a speaker hangszoro szuperszonikus
Akár tévézhetnek is mellettünk
Vágólapra másolva!
Mintegy háromszáz forinttal kérnek többet a kábelszolgáltatók az előfizetőktől, mert díjat kell fizetniük a TV2 és az RTL Klub műsoraiért.
Vágólapra másolva!

A két kereskedelmi csatorna a legtöbb kábelszolgáltatóval megállapodott arról, hogy mennyit fizessenek a műsoraik terjesztéséért – írja a Világgazdaság.

Egy idei kormányrendelet tette lehetővé egyes, korábban szabadon fogható és ingyenesen sugározható tévécsatornák számára, hogy július 1-jétől programdíjat szedjenek a műsorszolgáltatóktól.

Drágul a tévézés Forrás: IndieGogo

Azt pontosan nem tudni, mennyit szedhetnek be a tévés műsorkészítők a műsorterjesztőktől, így az sem világos, hogy a kábelszolgáltatók mennyit nyeltek le a költségekből, és mennyit hárítottak át a fogyasztókra. Annyi azonban már látszik, hogy szinte minden nagy szolgáltatónál körülbelül 300 forinttal emelkednek a tarifák.