Egyszerre két versenyzőnek ért véget A konyhafőnök

konyhafőnök
Vágólapra másolva!
A konyhafőnök pénteki versenynapján már nem érkezett új versenyző, de a nap végén két séfjelöltet küldött haza a zsűri.
Vágólapra másolva!

Az első feladatban vaddisznópofából kellett főételt készíteniük a versenyzőknek, a másodikban pedig vendég érkezett hozzájuk, aki borjúmiriggyel és kucsmagombával töltött sertéslábat készített - ezt kellett külsőre és ízre pontosan lemásolni.

Móninak bejött a taktika Forrás: RTL Klub

Az első feladatot Móni teljesítette a legjobban, így ő kapta az előnyt és a lehetőséget, hogy hátráltassa egy versenytársát: Atit választotta, így ő semmit nem láthatott a főzésből. "Ati, Móni kipécézett magának. Az a hihetetlen, hogy te nem azt rontottad el, amit nem láthattál, hanem egy olyan alapvető hibát vétettél, amit bárkinek, aki konyhában dolgozik, fel kell ismernie és kezelnie kell. Nyers ez a láb teljes mértékben" - mondta Wossala Rozina, és meg sem kóstolta az ételt.

A taktika jól sült el, ő lett az egyik kieső, pénteken búcsúzott a műsortól Attila is. Ő az első feladatban elég kapkodós és feszült volt, figyelmetlenségből szénné égette a ropogósát, a tálalásra nem is maradt elég ideje, Sárközi Ákos séf tálalta az ételét. A második feladatra sem sikerült megnyugodnia, hibát hibára halmozott.

A nap végén hárman, Móni, Dávid és Roland jutottak a középdöntőbe, a jövő héten újabb versenyzők érkeznek a pultok mögé.