Apáti Bence: Tetovált vagyok, bokszolok és balettozom

2016. 10. 19. Apáti Bence Balett táncos Bella Brigitta Interjú Táncos
Vágólapra másolva!
Először a Kismenők-ben zsűrizett, aztán az Ezek megőrültek! egyik csapatában játszott, legutóbb a Drágám, add az életed!-ben szerepelt párjával. Apáti Bence tizenhat éve táncol, a Magyar Állami Operaház balettművésze. Interjú.
Vágólapra másolva!

Legutóbb a Drágám, add az életed! játékosaként volt képernyőn, rövid időn belül ez már a harmadik műsor, amiben szerepelt a TV2-n. Hogy indult a tévés szereplés, mióta érdekli a képernyős munka?

Nem jártam castingokra, nem nyújtogattam a kezemet, és nem zargattam a csatornát, hogy annyira mulatságos, vicces, és jóképű gyerek vagyok, hogy nekem a képernyőn a helyem. A Jóban Rosszban producere látott meg egy szelfin, amit Bozsó Péterrel készítettünk egy forgatáson. Megkérte, hogy győzzön meg arról, hogy szerepeljek a sorozatban. Eleinte elhatárolódtam tőle, de addig mondogatta, míg elmentem egy meghallgatásra. Eltelt pár hét, csörgött a telefon, és nagy meglepetésemre a Kismenők zsűrijének castingjára hívtak be. Jellemző rám, hogy nem szeretek ilyen helyzetekbe kerülni, úgyhogy ismét nagyon sokáig kellett győzködni. Amikor megtudtam, hogy Hajós András és Nagy Ervin is ott lesz, még jobban elbizonytalanodtam, nem akartam velük versenyezni,

Nem érezte magát esélyesnek Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Milyen volt a casting, hogy érezte magát?

Sokan voltunk, nagy nevek is jöttek, a végén pedig néhányan cserélődtünk Hajós András, Lajtai Kati és Ábel Anita mellett. Akkor felcsillant a szemem, megéreztem a vérszagot, be akartam kerülni. Pár hét múlva szomorúan ücsörögtem otthon, hogy ez nem jött össze, de hívtak, hogy én leszek a negyedik zsűritag. A castingon az esélytelenek nyugalmával, lazán csináltam mindent, de az első forgatáson befeszültem, nem tudtam ugyanazt hozni. Csak a második adásra nyíltam meg, és viselkedtem úgy, ami miatt beválasztottak. Nagyon jó érzés volt, hogy megdicsértek, mert a kritika általában még jobban lerobbant.

Visszanézte magát?

Mindig, mert próbáltam abból tanulni és fejlődni. Nagyon nehéz volt, fel kellett nőnöm a feladathoz. Ábel Anita gyerekkora óta szerepel, Hajós olyan zseni, hogy sokszor nem is akartam beszélni, inkább hallgattam volna a sztorijait meg a poénjait, Lajtai Kati is hozzá van szokva a kamerákhoz. Egyedül én voltam, akinek nem volt rutinja, de a négy felvett adás után élőben már nekem is jobban ment. Az egyik adás végén András veregette a vállamat, hogy milyen jó volt, nem is gondolta volna, hogy ennyit fejlődök. Borzasztó jó érzés volt.

A táncos kollégák is veregették a vállát, vagy ők nehezebben fogadták, hogy egy kereskedelmi csatornán tűnik fel?

A Kismenők esetében nem találkoztam semmilyen negatív visszhanggal, de hozzá kell tennem, hogy Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója nagyon okos, modern gondolkodású ember, aki a média világából jött, és nagyon pozitívan állt ehhez az egészhez.

nem is fogadta el könnyen minden kolléga. Ma Magyarországon a balettművész egy ufó. Harminc évvel ezelőtt nem ufó volt, akkor az általános műveltség része volt, hogy ismerik az emberek a táncosokat, tudták, hogy ki Lakatos Gabriella vagy Keveházi Gábor. Ez a rendszerváltás környékén légüres térbe került, elmúlt, és ma már alig van olyan, aki bekeveredett volna a mainstream médiába.

Nehéz helyzet, mert lényegében én vagyok az egyetlen balett-táncos, akit széles közönség megismert, pedig rajtam kívül is van pár tehetséges, akár tehetségesebb táncos a szakmában. Mára egyébként elfogadtak a kollégák is, és igen, veregették is a vállamat, ha jól szerepeltem.

Gyerekkorból jön a balett szeretete?

Gyerekként tánc- és zenefüggő voltam, ha megszólalt a muzsika, rögtön táncoltam. Hatéves koromban egy lakodalomban négyórás felvétel készült arról, hogy megállás nélkül táncolok. Az iskolában minden szünetben szólt a zene, az iskolarádió zenéjére is nyomtam, még a felsősök is lejöttek megnézni. Egyébként maga a balett egy félreértésből jött,

Másnap elcipelt egy tánciskola felvételijére, és ott ragadtam.

Véletlenül jött az életébe a balett Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Milyen kép él a fejekben egy balettművészről, milyen sztereotípiákkal találkozik?

Van egy olyan sztereotípia, amiről nem beszélünk, de mindenki tudja, meg is szoktak lepődni, hogy volt feleségem, és van két gyermekem. Nagyon igazságtalan és buta sztereotípia ez, ami abból fakad, hogy alapjaiban a balett valóban egy rétegművészet, és nem ismerik igazán az emberek.

de nincsenek tévéközvetítések, nem mesélnek a műsorokban a táncosok, így az embereknek halványlila gőzük sincs arról, hogy mi nálunk a Spartacus, A makrancos Kata vagy a Rómeó és Júlia. Ahogy a Drágám, add az életed!-ben sebeket szereztem egy feladat során, ugyanúgy szerzek sérüléseket a színpadon is, volt, hogy ömlött az orromból a vér. Nem olyan nőies műfaj a balett, mint azt sokan gondolják. Sokrétű dolog, vannak klasszikus, kortárs, modern irányzati, amihez nagyon sokféle tehetség, adottság és emberanyag kell.

Mi kell a sikerhez ezen a pályán?

Néha megszólnak a táncos barátok, amikor az élsporthoz hasonlítom, mert tényleg inkább művészet, de az alapjai nagyon kemények. Öttusáztam, voltam távolugró, fociztam, karatéztam, ketrecharcoltam is, bokszoltam, nagyon kevés sport van, amit ne próbáltam volna ki, még sakkoztam is - de az nem olyan veszélyes. Tapasztalatból mondom, hogy

Napi nyolc órát táncolok, nagyon kemény, dinamikus munkát végzek, és még emelésórák is vannak, ami miatt folyamatosan konditerembe kell járni, 100-110 kilókkal szoktam nyomni fekve. Az erő mellett kell hozzá szorgalom, kitartás. Csak az telt tíz évbe, míg felvételiztem egy profi együttesbe, majd megint pár év, míg egy színházba, ahol reggel oda kell állni a balettrúd mellé minden egyes nap, és tolni kell, nyomni kell.

És gondolom sok lemondás.

Igen, igen. Bár azért kísértjük a sorsot. Minden művészben van egy kis bolond, van egy kis őrület. A prózai színészek hangjának még jót is tesz, ha kicsit whiskyznek, cigiznek, én ezt nem tehetem meg. Sajnos megtettem a régmúltban sokszor, de nagyon rosszat tesz, ma már nem éjszakázom.

Szerepel a szerződésében, hogy a külsején semmit nem változtathat?

Igaz ez a hajra, a testsúlyra, a bőrre, nagyon komoly megkötések vannak. Megszoktam már, nincs ezzel problémám, a tetoválásokat pedig mindig lesminkeljük az előadás előtt. A táncosokkal egyébként azért szeretnek dolgozni minden területen, mert fegyelmezettek. Az Ezek megőrültek! forgatásán például én attól őrültem meg, hogy amikor azt mondták, öt perc múlva sorakozzunk fel, akkor csak én álltam ott a játékosok közül, a többiek meg sehol. A balettesek ebben kiemelten jók, minket gyerekkortól a fegyelemre tanítottak.

Komoly megkötések, lemondások vannak Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Ha már az Ezek megőrültek!-et említette, az azért egész más, mint a Kismenők-ben zsűrizni, vagy egy vetélkedőben küzdeni. Kérdéses volt, hogy vállalja?

A producerek meggyőztek arról, hogy ez most egy más hangulatú műsor lesz, megújul a díszlet, újak lesznek a játékok, a személyük pedig külön garanciát jelentett számomra, mert dolgoztunk együtt korábban. Értek bántások a műsor miatt, de megfigyeltem, hogy olyanok szólnak be, akik nem is látták a műsort, csak van valami kép a fejükben. Többen is írták, hogy mit keresek Zámbó Árpival egy műsorban, pedig ő ott sem volt a szezonban.

és igyekeztem úgy kezelni, hogy ez egy jó buli. Álszent dolog, ha azzal támadnak, hogy egy balettos ezzel hogy fér össze, de megértem azokat, akiknek voltak ellenérzései.

Mennyire érintik meg ezek a bántások?

A trollnak két fajtája van. Az egyik azt írja, hogy már megint ugyanazok a rohadt celebek, a másik meg azt, hogy ez meg ki a köcsög. Most mi a baj? Hogy új ember vagyok, és nem láttak még, vagy hogy mindenhol én vagyok, és unnak már? Azt egyébként nem értem, miért büszkélkedik valaki azzal, hogy nem tud valamit. Megbántódni nem szoktam, de

Erre nem kéne büszkének lenni, és nemcsak rólam van szó, hanem a többi balettos kollégámról is. Magamban ezt már rég megtanultam kezelni, most inkább az volt a rossz, amikor a páromat, Leát bántották a kommentelők a Drágám, add az életed! első adása után. A világ legaranyosabb, legőszintébb emberét támadták az emberek, ez engem nagyon felkavart. Huszonegy évesen hat szerepet táncolt el az Operában egy év alatt, profi a szakmájában, sokan meg arra verik a mellüket, hogy ki ez, nem is látták még. Erre tényleg nem kéne büszkének lenni.

Nem érti, miért büszke valaki arra, ha nem ismer egy balettost Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Nem félő, hogy a tévé és a bulvár elmozdítja celebesebb irányba?

Nem tud elmozdítani, mert nekem nem ez a dolgom. A tévé abban is segít, hogy a balettről beszéljek, sokszor kaptam lehetőséget a TV2-től, hogy a szerepeimről meséljek. Semmi bajom azokkal, akik a celebségből élnek, de nekem nem ez a foglalkozásom, én tizenhat éve vagyok balettművész, húsz éve táncolok, ezzel jártam be a világot. Aktív médiafogyasztó vagyok, és látom, hogy a celebeket divat lett gyűlölni.

Jóval több cikk jelenik meg önről és a balettról?

Nyomokban volt eddig is, de most jóval több van. Felismernek az utcán, de csak pozitív visszajelzéseket tapasztaltam. Volt egy morcosabb dohányárus hölgy, aki egyszer csak mosolygott, amikor kiszolgált. Ez szuper jó dolog. Elég erős elvonókúra volt, hogy táncművészként nem tudták, ki vagyok, kis túlzással még a portán is megkérdezték, hogy miért megyek be az épületbe. Valahol szomorú, hogy a tévés jelenlét kell hozzá, de valahol meg nem, mert ez van, így működik a világ és a média. Én hiába táncolom el Miskolcon A fából faragott királyfi főszerepét, a kutya nem tudja, ha erről nem írnak. Fontos, hogy írjanak rólunk.

Vannak gonosz, kellemetlen cikkek is?

Egyetlen egy volt eddig, az Ezek megőrültek! kapcsán készült egy kritika, amiben megemlítette az újságíró, hogy most, miután joghurtot öntök az arcomba a tévében, hiteltelen balett-táncos vagyok. Csak egy olyan táncost lát, aki mindenhol elpanaszolja, hogy elvált, és nincs pénze. Ezt egyébként egyszer említettem érintőlegesen egy tévéműsorban, de azóta szeretik elővenni.

Én csak őszinte voltam.

Van olyan idősebb újságíróréteg, aki elvárná, hogy a balettművész a WC-re is balettruhában menjen, ki is legyen sminkelve, és ne kakiljon, hanem a művészetről beszélgessen. Ez nem így van. A bulvár egyébként nem új keletű dolog, Lakatos Gabriella Kossuth-díjas táncművész szerepelt anno a Ki mit tud?-ban, ahol az akkori gyerek Kern András megkérte, hogy szavaljon vagy énekeljen. Felment a színpadra, és a laza erkölcsű pesti lányokról énekelt egy sanzont a szocializmus kellős közepén. Ha az nem volt bulvár, akkor semmi.

Kellett a tévés szereplés, hogy megismerjék Fotó: Adrián Zoltán - Origo

A gyerekeket nem félti a médiától, a bulvártól?

Mindenki nagyon kíváncsi rájuk, de abban állapodtunk meg a volt feleségemmel, hogy bár adtunk egy-két információt, voltak pár műsorban velem, de egyébként nem akarom ebbe az irányba vinni őket. Néha posztolok róluk, nem dugdosom őket. Az iskolában úgyis tudják, hogy én vagyok az apukájuk, de nem szokták piszkálni őket ezzel.

Vonzza a prózai színészet, idővel leváltaná a táncot?

Igen, a tánc után szeretném azt választani. Gigor Attila a Kút című filmjébe hívott, ott kaptam egy kisebb szerepet, Pusztai Ferenc producer pedig megkért, hogy Árpa Attila új filmjébe is menjek, ott már főszerepre. Vannak megkeresések, filmekben és sorozatokban is, de egyelőre nem publikusak a részletek.

hivatalosan negyvenöt évesen lehet ebből kiöregedni, de olyan időket élünk, hogy negyven fele ez már nagyon benne van a levegőben. Igazság szerint úgy vagyok ezzel, hogy fent kell abbahagyni, amikor nem arra emlékszik a közönség, hogy már nem ugrom akkorát, vagy nem forgok úgy, esetleg beleremegek az emelésbe.

Tizenhat éve folyamatosan táncolok, rengeteg szerepet megkaptam, és megmagyarázhatatlan dolgokat éltem át. A Spartacus-ban, amikor ott lógok a kereszten, olyan eufória kap el, mint aki drog hatása alatt van, pedig soha életemben nem drogoztam. Valami olyan dolog zajlik le a testben, amire nincs magyarázat. Mindig nevetek, amikor egy színész kolléga díjat kap, aztán felsorolják azt a három művet, amiben szerepelt, amikor én táncoltam huszonötöt - csak a világ nem tud róla.

A táncot idővel prózai szerepekre váltaná Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Díjakkal sosem jutalmazták?

Nem.

Ez hiányzik?

Igen, és szerintem nincs olyan táncos, akinek ne hiányozna. Volt egy bank által támogatott díj, a bizottság elnöke két színházigazgató volt, akik kedvesen lenyilatkozták, hogy voltak felterjesztve táncosok is, de inkább a saját színházukból választottak ki hármat. Valószínűleg nem tetszettünk nekik, vagy nem is ismernek minket. Mindenki álszent, aki azt mondja, hogy neki ez nem hiányzik,

És nemcsak erről van szó, hanem ez iszonyat sok pénz is, a Kossuth-díj mellé jár tizenhatmillió forint. Harminc éve, ha valaki ilyen szerepeket eltáncolt, mint én, már megkapta ezt. Most elképzelhetetlen.

Vonzó a fiatalok számára ez a hivatás?

Keveseket érdekel, és Ókovácsék is tudják, hogy ha nem csinálnak sürgősen valamit, akkor ez az egész itthon ki fog halni. Nemrég négy fiú felvételizett a Balettintézetbe, de régebben volt olyan év, amikor kétezerből végzett öt. A világban reneszánszát éli a balett, itthon pedig meg kell menteni, mielőtt túl késő. A régi vezetők belelustultak abba, hogy állami támogatást kapjanak, és megelégedtek kevesebb nézőszámmal is. Az elmaradt dolgokat nem lehet bepótolni pár év alatt, de úgy érzem, elkezdődött valami. Ha nem látják a fiatal generációk, hogy mi a balett, akkor nem lesznek fogékonyak rá, úgyhogy számukra is vonzóvá kell tenni.

Arra volt már példa, hogy miattam jöttek anyukák az előadásra, és hozták a gyermeküket is, de egy felvételire nem biztos, hogy elvinnék. Pláne nem az apukák. Egy apa nehezen békél meg vele, ha a fia táncolni akar. Még az én apukámat is győzködni kellett, hogy engedjen el a felvételire.

Nehezen engedik el a kisfiúkat felvételizni Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Mivel tudja segíteni a változást?

Ha látják, hogy a balett-táncos is ember, akkor azt hiszem, elmennek majd a felvételire, vonzóbb lesz nekik ez a terület. Ráeszmélnek, hogy a balettos kaphat filmszerepet, zsűrizhet, szerepel a tévében, és írnak is róla. A hírnév igenis vonzó, hiába mondják sokan a szakmában, hogy őket ez nem érdekli. Ki a franc szereti, hogy eljátssza III. Richárdot, és a kutya nem tud róla?

annak kell a sikerélmény. Én egyébként a mai napig meg tudok hatódni egy szép előadáson, akkor is, ha már láttam korábban százszor. A zenének és a táncnak van egy különleges egyvelege, ami az agyat úgy stimulálja, amit egy prózai színházban nem kap meg az ember. Amíg ezt nem éljük át, nem tudjuk elképzelni, miről van szó, de nem lenne szabad megfosztani magunkat ettől az élménytől.