A Castle-nek vége, a főszereplője már munkát is kapott

Stana Katic Castle
Vágólapra másolva!
A Castle hősnője, Stana Katic ismét egy krimisorozatban fog szerepelni, az Absentia főszerepét bízná rá az AXN.
Vágólapra másolva!

Még fél éve sincs, hogy a Castle véget ért, az ott Beckett nyomozót játszó Stana Katic azonban máris új munkát kapott, az AXN ajánlott neki főszerepet az Absentia című sorozatában – tudta meg a The Hollywood Reporter.

A csatorna egyelőre tíz epizódot rendelt a szériából, amelynek középpontjában egy FBI-nyomozó áll, őt játszaná Katic. A történet szerint a nő eltűnik, amikor egy sorozatgyilkost üldöz, hat évvel később találnak csak rá egy erdei kunyhóban, ő azonban semmire nem emlékszik az elmúlt időszakból.

Stana Katic a Castle karakterfotóján Forrás: ABC

A múltja viszont élénken él benne, nehezen birkózik meg azzal, hogy a férje időközben újranősült, a fiát pedig egy másik nő neveli – miközben megpróbálja kideríteni, hogy pontosan mi történt vele hat évvel ezelőtt.

Katic nyolc évadon keresztül a Castle mind a 173 epizódjában megjelent, előtte legfeljebb csak két-három epizódos vendégszerepei voltak olyan sorozatokban, mint a Kemény zsaruk, a Vészhelyzet, a 24, a Hősök.