Kénytelen volt feladni a versenyt A konyhafőnök egyik középdöntőse

Konyhafőnök
Vágólapra másolva!
A szerdai versenynapon a kék és a piros csapat versenyzett, egy játékos váratlanul feladta, a helyére ismerős arc érkezett A konyhafőnök-be.
Vágólapra másolva!

Szerdán az első feladat után Tomi rosszul lett, és orvosi javaslatra kénytelen volt feladni a versenyt. A konyhafőnök versenyzőjének váratlan távozását úgy oldották meg a szerkesztők, hogy egy régebbi kiesőt hoztak vissza a helyére.

Tomi feladta a versenyt Forrás: RTL Klub

"Ahogy látjátok, az egyik versenytársatok, a piros csapat tagja, Tomi nincsen itt. Ennek egészségügyi okai vannak, Tominak orvosi tanácsra fel kellett adnia a versenyt. Zsűritársaimmal úgy döntöttünk, hogy Tomi távozása után újabb esélyt adunk egy versenyzőnek, aki a középdöntő első fordulójában esett ki, ő Vári Dávid" – mondta Fördős Zé a második feladat előtt.

Sok veszekedés volt a csapatban Forrás: RTL Klub

A hírnek nem igazán örültek a versenyzők, főleg Kriszti fogadta rosszul a cserét, Dávid ugyanis rögtön konyhafőnökként irányíthatta a többiek munkáját. A piros csapat tagjai az utolsó pillanatig veszekedtek, a pontot a feladatért a kékek kapták, azaz a Márk, Ádám és Roland alkotta csapat, ők jutottak előnyhöz.

A harmadik feladatban gombákkal dolgoztak a séfjelöltek, akkor is a kékek bizonyultak jobbnak, csütörtökön a piros és a zöld csapat főz majd, ezúttal virágokból készítenek majd ételeket.