Megvannak A konyhafőnök döntősei

A konyhafőnök döntősei
Vágólapra másolva!
A középdöntő utolsó szakaszában három csapat vett részt, közülök választotta ki a zsűri a legjobbakat, akik a döntőben bizonyíthatnak hétfőtől.
Vágólapra másolva!

A pénteki versenynapon a kékek és a zöldek küzdöttek egymással, ezúttal is három ételt kellett tálalni a csapatoknak. A legizgalmasabb a desszert készítése volt, hisz ezúttal különleges alapanyogok közül válogathattak, a zsűripulton található kápiapaprikából, szárított vargányából, libamájból, kolbászból, sertéshájból és borjúbrízből kellett választaniuk - a kékek lbamájjal, a zöldek a hájjal dolgoztak, utóbbiak kaptá a pontot a teljesítményért.

A középdöntő második hetének zárónapja eredményhirdetéssel zárult, hiszen lezárult A konyhafőnök ezen szakasza, kialakult a döntős mezőny.

A konyhafőnök döntősei Forrás: RTL Klub

A zöld csapat gyűjtötte a legtöbb pontot (4) a középdöntő harmadik szakaszában, ezért ők egyenes ágon bejutottak a döntőbe, a piros csapat szeezte a legkevesebb pontot (2), így nekik párbajozni kellett a hét utolsó napján. Kiderült, hogy a kék csapat tagjai közül is párbajoznia kell valakinek: annak, aki konyhafőnökként nem szerzett pontot a csapatának, ez a játákos pedig Roland volt.

A párbajból végül Vári Dávid került ki győztesen, Krisztinek, Rolandnak és Gábornak távoznia kellett.

A döntőbe jutott Móni, László, Pallag Dávid, Ádám, Márk és Vári Dávid,

ők küzdhetnek tovább a tízmilliós fődíjért.