ByeAlex és Gáspár Laci bánkódhat az első élő X-Faktor után

Tóth Gabi, X-Faktor
Vágólapra másolva!
Ahogy az várható volt, a fiatal Mata Ricsinek adott esélyt az RTL Klub, ő visszatért az X-Faktorba, ahonnan már az első élő show végén kiesett egy lány és egy csapat.
Vágólapra másolva!

Az X-Faktor-ból balhéi miatt kirakott Petics Kristóf helyére azt a Mata Ricsit hozta vissza Puskás Peti mentor, akit a közönség is visszakövetelt, és már Az ének iskolájá-ban is kipróbálta magát. Az első show-ban a Lélekdonort énekelte. ByeAlex szerint ő maga a remény, éneke arcba vágó és elragadó, Tóth Gabi pedig a bátorságát, a kontrollját dicsérte.

Mata Ricsi Forrás: RTL

Gáspár Laci meghatódott: „Jó látni, hogy győz a jó. Isten nagyon akarta, hogy itt legyél. Isten téged nagyon szeret, tehetséget adott neked. Nagyon tetszesz” – mondta, derültséget keltve. Puskás szerint meg kell nyernie a versenyt, és ebben nem akadályozhatja meg senki.

Az első élő show-ban akadtak jobb-rosszabb előadások, ahogy általában: hatalmasat énekelt Opitz Barbara, dinamikus rockzenét hozott a Jaggers, egészen eltér az átlagtól Vince Aliz Liza, és ettől pont érdekes és egyedi, az pedig elég hamar nyilvánvaló volt, hogy Gorbunov Dmitrij a tinilányok egyik kedvence lesz ebben a szériában – ha nem bénázik látványosan, sokáig eljuthat, és nem csak a megrendítő, szívfacsaró háborús sztorija miatt.

Forrás: rtl

Abban pedig tagadhatatlanul volt valami szép, amikor a Megasztárral feltűnt Tóth Gabi, Puskás Peti és Gáspár Laci a szintén megasztáros Caramel dalát zsűrizték az RTL-en. De ilyen a magyar kertévés világ, kicsi piac, kevés szereplővel – a Star Academy-ben például az a Keresztes Ildikó zsűrizik, aki az X-Faktor-ban mentorkodott három évadban, és ott ül mellette Vastag Csaba is, akiről szintén tudjuk, hol bukkant fel elsőként.

Forrás: rtl

Az első kieső, aki csont nélkül kihullott, Balogh Eszter lett, aki miatt nagy cirkuszt csaptak a mentorok még a tábor nevű szakaszban. Ott Gáspár Laci előbb kiejtette, majd Tóth Gabi teátrális jelenetei után mégiscsak visszavette, de láthatóan fölöslegesen, mert ő kapta a legkevesebb voksot a 12 produkció közül. Kicsit sajnálhatjuk, mert az élő show-ba kerültek két hónapja csak erre készülnek, ezzel kelnek-fekszenek, itt meg mindössze egyszer három perc van bizonyítani. Ha nagy a lámpaláz, ha kapar a torok, ha bizonytalanság van, akkor gyorsan véget érhet az álom.

Forrás: rtl

A Jaggers rockdala nekünk ugyan tetszett, de annyira nem izgatta fel a nézőket, párbajra küldték a csapatot, akárcsak Fejes Szandrát, aki a Dream on című dalt énekelte elsőre. Másodjára a Queentől a Too Much Love Will Kill You-t tolta, remekül, de a Jaggers is rendben volt a Guns N' Roses-dallal, a You Could Be Mine-nal. Csak a csapat mentora, ByeAlex szavazott mellettük, a másik három zsűritag inkább Szandrát akarta benntartani, így ő folytathatja a versenyt.

Szavazzon!

Ki a kedvenc mentora az X-Faktorban?