Nem ért véget a hazugságok sora az Aranyéletben

Aranyélet
Vágólapra másolva!
A visszatérő magyar sorozat továbbra is ügyesen mutatja be a mindennapos átveréseket, napi sumákságokat, visszaéléseket. A legtöbb, múltban elkövetett bűn előbb-utóbb kiderül, és pokoli nehéz  váltani az addigi hazug, csaló életmódról visszafogott, decens hétköznapokra. Annyira nehéz, hogy a legtöbbször nem is sikerül.
Vágólapra másolva!

Az HBO sajtóvetítésén leadta az első három részt, akkor lassúnak találtam az elsőt, de főképp azért, mert a második-harmadik már tempósabb, több az akció is. A díszbemutatón újra volt vetítés, akkor csak a második évad első epizódját adták: azt hittem, hogy unni fogom másodjára, egy héten belül, de nem így lett, azaz van erő benne, van hangulata, atmoszférája. Furcsamód úgy sem untatott, hogy minden fordulatot ismertem.

Forrás: HBO

Két idősíkban formálódik a karakterek sorsa, most jóval gyakrabban kapunk múltbéli eseményeket, mint az első évadban. Rögtön a nyitójelenet valahová a kilencvenes évek elejére visz, már-már zavarba ejtően sok tárggyal igyekeznek nyomatékosítani a nézőben, hogy nem 2016-ban járunk. Tiszta zsibvásár az Opel Kadett műszerfalának teteje, van ott régi IPM, kazetta, walkmanhoz való fejhallgató, bábel torony, világoskék Helikon, amit magam is szívtam akkoriban, de az ifjú Hollós is úgy tekeri a ceruzára felfűzött hangkazettát, hogy vegye észre mindenki, hogy helló, a múltban vagyunk! Jön még az Ítéletnap az Ossiantól (1991) meg egy Bonanza-szám, talán a kevesebb itt elég lett volna. Aki ennek feléből nem jön rá, hogy mely korban vagyunk, az menthetetlen.

Forrás: HBO

Utána szerencsére nincs idő rágódni ilyesmin, visszakapjuk az egy éve nem látott szereplőket, de már új élethelyzetükben. Ha túl sok nem is történik velük az első epizódban, akkor is

jó találkozni velük, a kiváló színészgárdával,

a nagyon is mai karakterekkel. Remek és egyben meglepő fordulat az elején, hogy épp az a Mira áll a bíróság elé, akire legkevésbé számít a néző: nem mintha nem érdemelné meg, hiszen bosszúból egy autót gyújtott fel, de a családtagok mind sötétebb dolgokban vettek rész korábban. Például gyilkosságban, ugye.

Forrás: HBO

A család megpróbál átlagos, polgári életet élni Újpesten, a kertvárosban, de nem mindenki tud szakítani a sumáksággal, a hazug múlttal: Janka ócska, igénytelen krémeket sóz rá naiv, szerencsétlen háziasszonyokra persze kamu szöveggel, méregdrágán, a Hollós által egyetemre is bejuttatott Márk pedig a piti csaló, pénzsóvár HÖK-ösökkel áll össze, a többi diák lehető legalaposabb megkopasztása végett.

Forrás: HBO

Szemben feleségével és fiával, Attila megpróbál jó útra térni: egy élelmiszerüzletben vállal állást, biztonsági őrként dolgozik, de nem csak azt lesi, ki tesz zsebre egy drágább sajtot, hanem felfigyel a nagyobb stiklikre, rendszerszerű lopásokra is. A karakter igyekszik kilépni a sötét múltjából, próbál túllépni a félig illegalitásban töltött, aljasságokkal teli két évtizeden, de majd látni fogjuk, hogy nem sikerülhet: egyszerűen

vannak sorsok, amelyeknek hiába próbálunk új irányt mutatni,

előbb-utóbb visszazökken minden a régi kerékvágásba. Ráadásul úgy, hogy a döccenés hangos lesz, és sokaknak fáj majd.

Forrás: HBO

A modern kornak megfelelően még leszbikus szál is szövődik ebben az epizódban, méghozzá Mira és Oszkai Evelin, azaz Oszi között. Itt mondjuk némiképp érthetetlen, a Miklósi-lány miért megy oda mosolyogva az utcán a kényszerprostituált barátnőhöz, miután az ellene vallott egy már-már megnyert tárgyalás végén, majd a következő szakaszban miért áll fel szinte büszkén, és vallja be a megvesztegetési kísérletet – de fogjunk mindent Mira végtelen naivitására és a bimbózó, gyengéd érzelmekre.

A bíróságon szinte alsós kislányként viselkedő, ártalmatlan virágszálnak tűnő Mira elvitele után – amit drámai vonósokkal, baljós zenével tesznek hangsúlyosabbá – egy érdekes, emlékezetes pillanat jön: a szülők zavartan, idegesen és tehetetlenül toporognak, majd Janka küld egy udvarias, bájos mosoly a bíró felé. Egy pillanatra sem akar, vagy nem tud kilépni a hazug álca mögül, és még ebben a szörnyű helyzetben - amikor a törékeny kislányát komor rendőrök viszik előzetesbe – is szerepet játszik. Ónodi Eszter továbbra is remek, akárcsak a többi főszereplő.

Soha rosszabb kezdést, megvan az ígéret, hogy a második évad hozza az első szintét. Több ilyen nívós, magyar gyártású szériát a képernyőre!

Az Aranyélet új évadának első része most regisztráció nélkül megtekinthető az HBO GO-n.