Melyik férfi volt a Sztárban sztár legjobb nője?

Sztárban sztár
Vágólapra másolva!
A negyedik évadban sem úszták meg a férfiak a hosszú parókákat és színes rúzsokat, többször is női szettbe kellett bújniuk az énekeseknek a Sztárban sztár színpadán. Kocsis Tibor és Vásáry André többször is nemet váltott egy-egy produkció kedvéért, de nem úszta meg Veréb Tamás és Homonnay Zsolt sem – a kérdés most az, hogy melyikük volt a legjobb nőimitátor?
Vágólapra másolva!

Veréb Tamás

Veréb Tamás nyerte meg a negyedik szériát, a fiatal énekes végig magas pontszámot kapott a zsűritől, a női előadókkal azonban meggyűlt a baja. Ő maga a Psota Irén-dallal volt legkevésbé elégedett, erre a produkcióra csak 33 pontot kapott, a sminkesek azonban kitettek magukért, jól sikerült az átváltozás. Egy másik alkalommal Adele egyik számát adta elő, a Helló-ra sem kapott túl sok pontot, ekkor 34-et szerzett a kapható 40-ből. Az énekesnek jobban mentek a férfi előadók dalai, végül őt választották meg a széria legsokoldalúbb előadójának.

Forrás: Istvan Ruff
Forrás: Istvan Ruff

Kocsis Tibor

Szépen menetelt előre a TV2 műsorában, végül a második helyen végzett. Többször kellett női szettbe bújnia, Whoopi Goldbergként csinált óriási apácashow-t a döntőben. Korábban is húzott szoknyát a műsorban, egy alkalommal Cher egyik dalát énekelte, de volt Harangozó Teri is, és egy alkalommal a Millió rózsaszál című dalt adta elő Csongrádi Kataként – erre a maximális 40 pontot kapta a zsűritől.

Forrás: Mate Krisztian
Forrás: Istvan Ruff
Forrás: Istvan Ruff
Forrás: Istvan Ruff

Vásáry André

Csepregi Évaként és Zoltán Erikaként is színpadra állt a szériában, a Neoton Família híres slágere 36 pontot hozott az énekesnek, a Casanova pedig csak 34-et, holott az az átváltozása is nagyon jól sikerült. Sok finom, nőies mozdulatot kellett elsajátítania ahhoz, hogy Honthy Hannaként díszeleghessen a színpadon – produkcióját végül 39 pontra értékelték Ábel Anitáék. A Legyen a Horváth kertben, Budán az egyik legemlékezetesebb produkciója, jó munkát végeztek a jelmezesek és a fodrászok is.

Forrás: Istvan Ruff
Forrás: Istvan Ruff
Forrás: Istvan Ruff

Homonnay Zsolt

Copfosan, szoknyában, Eszményi Viktóriaként szórakoztatta a közönséget és a zsűrit Homonnay Zsolt, neki csak egyszer kellett női ruhába bújnia a szériában. Hajós András annyira jól szórakozott, hogy 10 pontra értékelte, de a többi zsűritagnak is nagyon tetszett az előadás, az énekes jó hangulatot csinált a stúdióban.

Forrás: Istvan Ruff

Szavazzon!

Melyik férfi volt a Sztárban sztár legjobb nője?