A Jóbarátok sztárja nem marad munka nélkül

Man with a Plan, Matt LeBlanc
Vágólapra másolva!
A próbamenetet jelentő első epizódok után egy teljes évadra berendelték Matt LeBlanc sorozatát, a Man with a Plant. A sitcom egy apáról szól, aki – miután felesége visszamegy dolgozni – vállalja, hogy egyedül marad otthon a gyerekekkel.
Vágólapra másolva!

A LeBlanc főszereplésével forgó, október végén indult vígjátéksorozat egyes részeit eddig átlagosan 6,96 millióan nézték, ezért összesen 19 epizód készülhet belőle.

A Man with a Plan ezzel a CBS olyan új őszi szériái mellé sorakozhat fel, mint a Kevin James nevével fémjelzett Kevin Can Wait, a Bull című jogi dráma és a MacGyver-reboot, amelyek azonban 22 részesek lesznek.

Forrás: CBS

Szintén 19 epizódosra bővítik a csatornánál a The Great Indoors című sitcomot, aminek az angol Stephen Fry az egyik főszereplője.

Matt LeBlancnak a Jóbarátok befejezte óta nem igazán jönnek be tévés próbálkozásai (a Jóbarátok spin-offjaként készült Joey elbukott, a Sikersorozatnak pedig nemrég lett vége), így remélhetőleg a Man with a Plannel végre révbe ér.