Újra munkában A férjem védelmében alkotói

A férjem védelmében,Christine Baranski, Robert King, Julianna Margullies, Michelle King, Matt Czuchry
Robert King (balról a második) és Michelle King (jobbról a második) A férjem védelmében sztárjai, azaz Christine Baranski, Julianna Margullies és Matt Czuchry társaságában egy 2015-ös eseményen
Vágólapra másolva!
A férjem védelmében című jogi drámasorozat két ötletgazdája, a Robert és Michelle King házaspár ezúttal egy vígjátéksorozaton dolgozik, méghozzá a Beépített szépség forgatókönyvírójával.
Vágólapra másolva!

A tervezett széria egy rendkívüli módon konfliktuskerülő egyedülálló anyáról szól, akit előléptetnek a gimnáziumban, ahol tanít, így a tanulmányi osztály munkatársaként kotnyeles szülőkkel, követelőző ügyintézőkkel és problémás diákokkal kell megküzdenie – utóbbi csapatba saját két tinédzserkorú gyereke is beletartozik.

A Beépített szépség forgatókönyvírójaként ismert Marc Lawrence az utóbbi két évtizedben leginkább nagyjátékfilmeken dolgozott (a Sandra Bullock-vígjátékon kívül például a Zene és szövegen vagy a Hogyan írjunk szerelmet című komédián).

Robert King (balról a második) és Michelle King (jobbról a második) A férjem védelmében sztárjai, azaz Christine Baranski, Julianna Margullies és Matt Czuchry társaságában egy 2015-ös eseményen Forrás: Frazer Harrison / Getty Images North America / AFP

Ugyanakkor a sitcom műfaja, a tini- és a családi tematika sem ismeretlen a szakember számára, hiszen karrierjét a Családi kötelékek című sorozatnál kezdte.

Ami pedig a King házaspárt illeti, ők elég tevékenyek mostanában, hiszen jelenleg forog A férjem védelmében spin-offjaként készülő The Good Fight, aminek írói és executive producerei egyaránt.