Jennifer Aniston egy pilótafülkében szexelt

Jennifer Aniston
Vágólapra másolva!
Jennifer Anistonról kiderült, hogy szexelt már pilótafülkében is, pilótával, másodpilótával és stewarddal is volt együtt – legalábbis ezt mondta. 
Vágólapra másolva!

Jennifer Aniston a The Ellen DeGeneres Show vendége volt, a műsorvezetővel egy játékot játszottak, különféle pikáns dolgokról kellett megmondaniuk, hogy csinálták-e már valaha.

Az első kérdésre még mindketten igennel feleltek, ez arra vonatkozott, hogy tagjai-e a mile high clubnak, vagyis azon emberek csoportjának, akik szexeltek már repülőn.

Jennifer Anistonról kiderült pár dolog Forrás: Jason Merritt / Getty Images North America / AFP

Ezt általában a repülőgép vécéjében szokták megejteni, a Jóbarátok egykori sztárjáról azonban kiderült, hogy pilótafülkében is szexelt már – pilóta mellett másodpilótával és légiutas-kísérővel is, bár lehet, hogy ezeket már poénnak szánta.

A színésznő csak akkor csapta le az igent jelző táblát, amikor DeGeneres arról kérdezte, hogy szexelt-e már repülőn úgy, hogy közben egy kis csomag mogyorót ropogtatott. Mutatjuk az egészet videón: