Rákóczi Ferenc: Nem bánjuk, hogy adásban Balázs a főnök

2016.12.07. 14:29

Rákóczi Ferenc Balázzsal és Vadon Janival együtt a Rádió 1-re vitte át a Morning Show-t, mint mondta, ez volt gyakorlatilag az egyetlen elfogadható alternatíva, amire mindhárman egyszerre bólintottak. A képernyőn jelenleg a Super TV2 műsorában látható, a Sztárban sztár + 1 kicsi-ben zsűrizik, nagyon jól érzi magát, de a saját gyerekeit semmi pénzért nem engedné el egy hasonló produkcióba. A rádiós, televíziós munkák mellett az Origónak tetoválásairól, szüleihez és a vidéki élethez való viszonyáról is mesélt. 

Milyen tetoválás van a csuklóján?

Az édesapám neve, a saját írásával. De itt van rajtam a feleségem is, a két gyerekem, az éttermem, illetve életem első sportteljesítménye, egy félmaraton is. Nem voltam ilyen nagy tetkós, de a páromnak van néhány tetoválása, így amikor összekerültünk, megbeszéltünk, hogy csináltatunk egy közös rajzot. Az első után jött a többi, de semmi nonfiguratív, csak olyan, ami érzelmi töltetű.

Bal kezén az édesapja aláírása látható

Fotó: Polyák Attila - Origo

Ha már szóba került az édesapja, hogy emlékszik rá?

Nagyon sokat dolgozott édesanyámmal együtt, mindketten parasztemberek voltak Újkígyóson, az egyik családban hét, a másikban nyolc testvér volt. Apámat így alig láttuk, de amikor megjelent, akkor tényleg ott volt, a P10-es Pannóniájával vitt fagyizni Pacsika bácsihoz, ahol csak csoki-vaníliát lehetett kapni, mellé vasárnaponként puncsot. Apám tanított vezetni is a Trabant 601-esével, ültem az ölében, úgy fogtam a kormányt. Hiányzik, ez is az ő órája volt, egy 1953-as darab.

Mennyire ragaszkodik a tárgyakhoz?

Egy-két dologhoz nagyon. Pont most kellett eladnunk apám nagy íróasztalát – egyszerűen nem tudtunk mit kezdeni vele –, rossz érzés volt, de próbálom magamban lekorlátozni ezt, hogy például tőle legyen elég csak ez az óra. Aztán anyámnak volt egy ötvenéves tésztagépe, amit tíz évvel ezelőtt nekem adott – hiába vannak azóta szebb, ügyesebb gépek, én a mai napig azzal nyújtom a tésztát.

Pár tárgyhoz nagyon ragaszkodik

Fotó: Polyák Attila - Origo

Rátérve a szakmai dolgokra, jelenleg a Sztárban sztár + 1 kicsi zsűrijében láthatjuk. Habozás nélkül elvállalta? Alapból tetszett önnek a műsor koncepciója?

Több tévéműsort vezettem korábban, de egy idő után azt mondtam, hogy már inkább nem szeretnék celebeket a sárba lökdösni. Az Ezek megőrültek! első szériáját még nagyon szerettem, halálra röhögtük magunkat Majkával, viszont a második széria szerintem nagyon elfáradt. Amikor most felhívtak, nagyon megörültem, tetszett is a feladat,  egy felhőtlen, szórakoztató műsornak tűnt. Aztán megtudtam azt is, hogy kik lennének a társaim a zsűriben, egy percig sem haboztam, hogy elvállaljam.

Ilyen jó a viszonya a többi zsűritaggal?

Anitával a legrégebbi a viszonyunk, még a Magyar Televízióban vezettük együtt a Krém-et, ami szintén egy zenés műsor volt. Pély Barnát nagyon szeretem zeneileg és emberileg is, egyedül Adéllal kapcsolatban volt kérdés, hogy miként tud beilleszkedni ebbe a negyven fölötti társaságba, de nem volt probléma, egy kedves, aranyos, tündéri kis manónak bizonyult.

Lazább így a zsűri, hogy nincs kiesés, és gyerekeket kell értékelni?

Nem hiszem, hogy kevésbé lennénk szigorúak, a gyereknek is ugyanúgy meg kell mondani, ha nincs rendben a produkciója, csak esetleg más formában, mint egy felnőttnek. Beszéltük is egymás között, hogy nagyon kell nyomni a kritikát, a nézők számára is hiteltelennek fog tűnni egy idő után, ha mindenre azt mondjuk, hogy milyen csodálatos meg aranyos.  Nyilván nem fogunk azért keményen fogalmazni, megbántani senkit nem akarunk.

Habozás nélkül vállalta a műsort, amikor megtudta, hogy kik lesznek a zsűritársai

Fotó: Polyák Attila - Origo

Versenyzőként is vállalt volna egy hasonló műsort, ahol maszkokban, kosztümökben kell bohóckodni?

Ezt konkrétan azért nem tudtam volna elvállalni, mert ide énekesek kellenek, de ha énekes lennék, biztosan belemennék ilyesmibe. Szerintem senki nem sérül attól, hogy elmegy egy kicsit, úgymond bohócnak, én is nagyszerűen éreztem magam Tóth Vera mellett A Nagy Duett-ben. Aki meg tényleg tud énekelni, akinek megvan a saját stílusa, azon nem fog sebet ejteni, ha, teszem azt, Elton Johnt alakít a színpadon.

A saját gyerekeit elengedné egy ilyen műsorba?

Nem. Mániákusan féltem őket a show-biznisztől, persze ha ezt akarják majd csinálni, nem fogok az útjukba állni. Én mindenesetre nem mutogatom őket sehol, nem tartanám jó dolognak, ha azzal fogadnák őket az iskolában, hogy látták őket valamelyik újság címlapján.  Amikor még nagyon kicsik voltak, vállaltam velük közös fotózásokat, de most már négy éve tudatosan kerülöm a hasonló helyzeteket. A műsorral kapcsolatban is szóba került, hogy milyen jó lenne, ha a gyerekeim is megjelennének a sajtóban, de én kapásból nemet mondtam – a nagyobbik gyerekem, a nyolcéves Panna viszont bejelentette, hogy a nézőtéren akar helyet foglalni, ráadásul az egész osztályt meghívta.

Nyolcévesen még indián akart lenni

Fotó: Polyák Attila - Origo

Ön mi akart lenni nyolcévesen?

Indián, de hamar megmondták, hogy szemüveges indián nincs, úgyhogy erről hamar letettem.

Tizennyolc évesen már nyilván másra vágyott. Ott tart most, ahol akkor elképzelte magát?

Sosem képzeltem el magam előre. Soha nem volt tervem, a Jóisten mindig a tenyerén hordozott, ha szabad így mondanom. Mindig tettem persze a dolgokért, de például húszévesen nem volt olyasmi a fejemben, hogy harmincévesen már családot kell alapítanom, vagy saját házat kell szereznem. Mentem mindig olyan irányba, amerre lehetett,  volt, hogy jóba, volt, hogy rosszba, de utóbbiból is mindig tanultam. Ha a kérdést megfordítom, akkor a válaszom az, hogy igen, jól érzem magam, még így is, hogy most egy ideig munkanélküli voltam.

Nemrég kiderült, hogy a Morning Show-t – Reggeli Show néven – a Rádió 1-re viszik át. Miért pont ezt az adót választották?

Nem nagyon kínálkozott más, elfogadható alternatíva. Teljes szabadságot kaptunk a műsorkészítésben, ez volt az elsődleges szempont. Profi stáb és kitűnő körülmények várnak bennünket.

Volt vita a döntés előtt a triójukon belül?

Csak adásban szoktunk vitatkozni, erre mindhárman egyszerre bólintottunk.

Nem bánta soha, hogy Balázs "a főnök"

Fotó: Polyák Attila - Origo

Az sosem zavarta, hogy Vadon Janival háttérbe voltak szorítva a műsorban, hiszen Balázs volt mindig a fő arc?

Sosem volt ezzel baj, sőt kifejezetten szeretjük ezt a felállást. Nincs olyan rádióműsor, ahol három egyenrangú műsorvezető van, nem is tudna működni: szétesne az egész, mert mindenki a saját irányába vinné a produkciót. Kell valaki, aki megadja az irányvonalat, Balázst az eszméletlen televíziós karrierje is predesztinálta erre a szerepre. Egyértelmű volt, hogy hármunk közül ő lesz "a főnök", de ettől is szép ez az egész, hogy mi ketten meg mások vagyunk.

A műsor megszűnését amúgy hogyan élte meg?

Nagyon rosszul. Azt, hogy ennek vége lesz, jó előre tudtuk, az volt a feldolgozhatatlan, hogy a támadás végül belülről, a tulajdonostól érkezett. A belépőkártyám hét éven át a társam volt, sörnyitástól kezdve mindenfélére használtam, ugyanakkor kinyitott minden ajtót is a rádiónál – aztán egyik nap már nem tudtam bemenni vele, az elmondhatatlan érzés volt. Úgy volt, hogy szombaton ér véget a dolog, mi pedig el akartunk köszönni rendesen a hallgatóktól,  még olyan ötletünk is volt, hogy úgy vetünk véget a Morning Show-nak, mint a Danubiusnak annak idején, ott bárki bemehetett a stúdióba, és elmondhatta a véleményét. Ehhez képest már kedden kaptunk egy e-mailt, hogy a maradék napokra már nem tartanak igényt, majd egy kis huzavona után este tízkor jött a telefon, hogy mégis menjünk be másnap – be is mentünk, de akkor már el is búcsúztunk, egyikünk sem akart végigcsinálni még egy hasonló napot.

Volt ötletük a befejezésre, de nem az, ami lett

Fotó: Polyák Attila - Origo

Gondolom, a korán kelés azért nem hiányzott annyira. Mihez kezdett eddig a felszabadult reggelekkel? 

Igazából tényleg nem bántam ezt a kényszerpihenőt így karácsony előtt, nem mondom, hogy rossz volt fél öt helyett hétkor, fél nyolckor kelni – igaz, annyira teledobáltam programokkal, elintéznivalókkal az elmúlt napokat, hogy gyakorlatilag csak egyik helyről rohangáltam a másikig. Így is jó volt viszont látni a gyerekeket reggel, vagy elmenni futni a Velencei-tó partjára.

Ezek szerint vidékre költöztek? Amikor legutóbb beszéltünk, még azt mondta, a munka miatt ez nem menne.

Vidéki gyerek vagyok, ezt már nem tudom kinőni. Imádom a fővárost, de csak turistaként, itt élni egyre nehezebb volt. A velencei ház már régóta megvolt, amikor megszületett a kettes számú gyerek, akkor mentünk le először egy hónapra, de végül májustól októberig ott maradtunk. Azóta minden nyáron lent voltunk, és úgy alakult, hogy egyre korábban mentünk le, és egyre később jöttünk vissza. Mostanra döntöttünk úgy, hogy kipróbáljuk, milyen onnan az iskolába járás, milyen ott a tél.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK