Egy jó sorozat felforgatja a valóságot

Barátok közt
Vágólapra másolva!
Hosszú távú együttműködésbe kezdett az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézete és az Invitel Távközlési Zrt.: együtt kutatják a sorozatokat és az ezekhez kapcsolódó társadalmi, szociális és szociálpszichológiai vonatkozásokat. Magyarországon még sosem készült hasonló tudományos kutatás.
Vágólapra másolva!

Hogyan lett a Szomszédokból Barátok közt, Jóban Rosszban vagy Éjjel-Nappal Budapest, és merre tart a magyar sorozatgyártás? Miként lesznek a Doktor House-hoz hasonló antihősök a sorozatok legnépszerűbb figurái? Többek között ilyen és hasonló kérdésekre keresi a választ hosszú távú együttműködésében a távközlési cég és a nagy múltú egyetem.

Barátok közt Forrás: Barátok közt

„Tavaszi Nagy sorozatrajongó kutatásunk (amelyben több mint 5 ezer résztvevő válaszai alapján mértük fel a magyarok sorozatnézési szokásait) számos értékes eredményt hozott,

– mondta Langsteiner Marianne, az Invitel Csoport lakossági és kisvállalati üzletágának vezetője.

Doktor House Forrás: AXN

A diákok négy társadalmi, szociális és szociálpszichológiai kérdést vizsgálnak meg a sorozatok kutatásán keresztül. Ennek keretében a 15 fős szemináriumi kutatócsoport négy nagyobb témakört dolgoz fel, amelyek között szerepel a médiakörnyezet változásának sorozatokra gyakorolt hatása, a társadalmi problémák megjelenése, a zene szerepe, a bűnábrázolás, illetve a szuperhősök sorozatokban való megjelenése.

„Egy jó sorozat nemcsak bemutatja, hanem meg is kérdőjelezi, sőt fel is forgatja a társadalmi valóságot. A közös munka fontos járulékos pedagógiai haszna, hogy

és a tudomány módszereivel értelmezhetik azok mindennapokra gyakorolt véleményformáló hatását" – mondta Hermann Veronika, az ELTE MMI adjunktusa.