Letartóztatták a Beverly Hills-i zsaru sztárját

Judge Reinhold
Vágólapra másolva!
Judge Reinhold csütörtökön a dallasi repülőtéren követett el rendzavarást. A reptéri biztonsági szolgálat tagjai az után hívtak rá rendőrt, hogy nem volt hajlandó alávetni magát az átvilágításnak.
Vágólapra másolva!

A hírek szerint a színész akkor vált ellenségessé, amikor kiszúrták átvizsgálásra, amit ő elutasított, annak ellenére, hogy biztosították róla: arra egy külön szobában is sor kerülhet.

Forrás: Christopher Polk / Getty Images North America / AFP

Az 59 éves sztárt a helyszínre érkező rendőrök sem tudták lenyugtatni: Reinhold velük sem működött együtt, és ugyanolyan ellenséges maradt.

A színész ügyvédje mindezt azzal egészítette ki, hogy védence sikeresen átesett az utasbiztonsági ellenőrzés átvilágítási részén, de feltartóztatták, mivel bejelzett a csomagja – Reinhold pedig nem értette, miért kell a biztonsági őröknek átkutatniuk, ha egyszer már átvilágították.

Judge Reinhold Eddie Murphyvel a Beverly Hills-i zsaru III.-ban Forrás: Kobal / The Picture Desk

A The Wrap időközben megszerezte a Judge Reinholdról letartóztatása után a rendőrségen készült fotót: itt tudjuk megnézni.