Új főzőműsor indul Havas Dórával

Vágólapra másolva!
A TV Paprikán vendégként már korábban is feltűnt Havas Dóra a december 10-én induló Így etesd a családodat háziasszonya lesz.
Vágólapra másolva!

A Lila füge blog szerzője ismert hazai gasztrobloggerekkel süt-főz majd a konyhában. Bodrogi Eszterrel (Fűszer és lélek), Mautner Zsófival (Chili és Vanília), Vrábel Krisztinával (Dolce Vita Blog) és Wessely Mártával (Mirelle konyhája) számtalan ötletet és receptet mutatnak arra, hogyan kerülhet pillanatok alatt olyan fogás az asztalra vagy épp az uzsonnásdobozba, amit mindenki, de legfőképp a gyerekek is szeretnek, és szívesen fogyasztanak.

Forrás: TV Paprika

Kiderül, hogyan lehet olyan egészséges hozzávalókat is belecsempészni az egyes fogásokba, melyeket egyébként nem biztos, hogy örömmel látnának a tányéron. Készül majd házi zabszelet, villámpizza-lepény, sőt, krumplipizza is, de kiderül, mi is az a zöld kükü, vagy hogy mi kell egy jó kalácspudinghoz. A 18 részes „Így etesd a családodat" december 10-én, szombaton 16 órakor indul négy résszel - közölte a csatorna.