Kiss Ramóna iszapbirkózásra hívta Iszak Esztert

Kiss Ramóna
Vágólapra másolva!
Ahogy eddig, ezen a héten is dupla adással jön a Playback Párbaj.
Vágólapra másolva!

Az RTL Klubos epizódban a Barátok közt színésznője, Kiss Ramóna és a VIVA műsorvezetője, Iszak Eszti, az RTL Spike-os adásban pedig a Válótársak színészei, Dobó Kata és Szabó Simon mérkőznek meg egymással.

Kiss Ramóna Majka és Madonna egy-egy dalát adja elő, Iszak Eszti az István a királyból és Ariana Grandetől énekel:

Kiss Ramóna a párbajon Forrás: RTL
Iszak Eszter tátog Forrás: RTL

Dobó Kata az Ice Ice Baby-t és egy Shakira-dalt ad elő, Szabó Simon pedig az Induljon a banzájjal, és Robbie Williams Let me entertain you című dalával áll színpadra.

Dobó Kata produkciója Forrás: RTL
Szabó Simon is a mezőnyben Forrás: RTL

A műsor lényege, hogy a sztárok két körben küzdenek meg egymással, a feladatuk pedig az, hogy ismert előadók dalait adják elő a lehető leghitelesebb módon. Ebben persze annyi segítségük lesz, hogy az énekhangjukat nem szükséges megcsillantaniuk, csak tátogniuk kell majd az eredeti dalokra.

Az első körben a saját ruhájukban, minden kellék és látványelem nélkül kell megidézniük az előadókat, a másodikban pedig egy-egy híres videóklipet kell megeleveníteniük, ekkor már jelmezben láthatják őket a nézők.

A győztesről minden esetben a közönség dönt, az nyer, akinek a produkciója után hangosabban kiabálnak a stúdióban ülők.