Tom Hardy soha nem volt még ennél meggyötörtebb

Tom Hardy, Tabu
Vágólapra másolva!
Az angol színész új sorozata, a Tabu nemrégiben debütált az HBO GO-n. A klasszikus kalandszériáról és a benne alakított szerepéről Hardy a The Wrapnek adott interjúban mesélt részletesen.
Vágólapra másolva!

A XIX. században játszódó Tabuban a sztár egy titokzatos kalandort formál meg, aki tíz év után tér vissza Afrikából, hogy apja halála után átvegye londoni székhelyű hajózási társaságuk vezetését. Ezt azonban ellenségei nem nézik jó szemmel, így csakhamar a hatalmas Kelet-indiai Társasággal találja szemben magát.

Forrás: HBO

„Mindig is szerettem a kosztümös darabokat, de sosem találtam egy olyan történelmi regényt, amit el akartam volna játszani. Apám is odáig van az irodalomért, így ketten létrehoztunk egyfajta kollázst ezekből a klasszikus elemekből egy vadonatúj történetben" – mondta az interjúban Hardy, aki nemcsak főszereplője, hanem (apjával, Chipsszel együtt) ötletgazdája és executive producere is az alkotásnak.

A színész azt is elmondta, hogy ez a nem egyértelműen pozitív, de magával ragadó figura volt eddig ha nem is a legnehezebb, de az egyik legösszetettebb karakter, akit meg kellett formálnia. „Megvannak benne a gyötrődés elemei. Sosem tudhatod, hogy kontroll alatt van-e, vagy sem. Vajon tényleg beszél a szellemekhez, vagy egyszerűen csak dilis? Van ugyanakkor valami opportunista is a figurájában" – ecsetelte Hardy.

„Delaney az egyik legmeggyötörtebb karakter, akit valaha is el kellett játszanom, mert számomra ő olyan ember, aki mindenkihez nagyon személyes módon viszonyul. Szóval nemcsak James Delaney-t kellett megformálnom, hanem nagyon bele kellett mélyednem mindenki más figurájába is.

mert mindenki nagyon fontossá vált a számomra" – vallotta be a színész, aki azt is elmondta, hogy azért is érzi közelebb magához a figurát, mert sokkal több időt tudott eltölteni vele, mivel ezúttal nem egyetlen filmről, hanem egy egész sorozatról volt szó, ráadásul nem csupán eljátszotta, hanem a megírásával ő is teremtette a karaktert.

A Tom Hardyval készült teljes interjú itt olvasható.