Gesztesi szerint Havas Henriknek nem kéne innia

Gesztesi Károly: „Ki kellett mondani, hogy igenis, ő az én fiam”
Vágólapra másolva!
Előbb Havas Henrik intette visszafogottságra a színészt, majd utóbbi reagált a műsorvezető szavaira.
Vágólapra másolva!

Havas Henrik előbb Facebook-posztban elmesélte, hogy még a Heti hetes fénykorában felajánlottak neki egy Farrarit, de nem fogadta el, mert nem passzolt volna hozzá. „Gesztesi Karcsi pedig elvette feleségül Liptai Claudiát. Így utólag már nem sértődhet meg azon, ha azt mondom, hogy ez nem volt jó ötlet. Mert mi lett volna, ha beleélem magam abba a Ferrariba, és egyszer csak elveszik?

és lehet, hogy én is tökrészegen szétgázoltam volna egy rideg járdaszegélyt. Szegény Karcsi! A pohár után nyúlt. Nem kellett volna se nősülni, se inni” – írta oldalára.

Gesztesi Károly Fotó: Zsigmond László/Life.hu

Havas szavait olvashatta Gesztesi is (akinek amúgy ittas vezetés miatt bevonták a jogosítványát), mert így reagált: „Nem tudom, hogy mostanában mennyit iszik a tanár bácsi, de a hangjából ítélve talán felújította régi barátságát a tütükével. Remélem, azért néha tesz ő is hozzám hasonlóan fogadalmakat, és kihagy néhány hónapot, mert az ő korában már vigyáznia kell magára” – mondta a Ripostnak.