Dér Heni: Csak azt ne mondják rám, hogy aranyos vagyok

2017.01.26. 06:27

Szeret megőrülni, bírja az infantilis dolgokat, de úgy érzi, most már sokkal inkább a családtervezésre kellene koncentrálnia, mint a bolondozásra a képernyőn. A Sikítófrász zsűritagjaként bizonyítja, hogy nem egy kényes mákvirág, az Eurovíziós Dalfesztiválról sokat álmodott gyerekként, és úgy látja, Magyarországon hosszú távon sokkal jobb másodiknak lenni. Dér Heni mesélt az Origónak.

Hogy indult az év, mennyire nagy ilyenkor a pörgés?

Tavaly valahogy nem éreztem az ünnep fontosságát, annyira kevés időm volt a családdal lenni, hogy csak úgy elrepült a karácsony. Egyszer csak azt vettem észre, hogy ugyanúgy dolgozom, és már 2017 van. Sok jót várok a jövőtől, mert a 17 a szerencseszámom, ez biztosan az én évem lesz. Azt bánom csak, hogy hamarosan véget ér a Sztárban sztár + 1 kicsi, mert nagyon szeretem a stábot, és jó Juhos Zsófival együtt dolgozni.

Ez már egy régi kapcsolat, nem most ismerkedtek meg. Könnyebben megy így a munka?

Tizenegy éves kora óta ismerem, tanítom, sokáig én voltam az énektanára. Végigkísértem Az ének iskolája alatt, a castingra is elmentem vele, ott szurkoltam neki a színfalak mögött, hogy kerüljön be a műsorba. Nagyon büszke voltam rá, mikor megnyerte a szériát. Szeretem, hogy határozott, nagyon hasonlítunk egymásra, így saját magamat látom benne. Ugyanaz a maximalizmus van benne ebben a korban, mint ami bennem is volt. Emellett ügyes, és tud küzdeni. Bíztam abban, hogy a közös munka könnyen megy majd, hisz tudjuk egymást kezelni, nem sértődik meg, ha kritikát fogalmazok meg, és tudom, hogy kell őt kezelni, ha épp nyűgösebb. Azt nem tudtam, hogy élő adásban hogy fog majd viselkedni, hogy hat rá az adrenalin, de az első hét izgalmai után belejött, a harmadik adástól ez a para eltörpült.

Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Ennyi rutinnal már nincs izgalom a fellépések, szereplések előtt?

Természetesen kis izgalom azért még van bennem, de nem azért izgulok már, hogy eszembe fog-e jutni a szöveg, vagy ki tud-e jönni a megfelelő hang, ez már nem aggasztja az embert sok év után. Komplexebben látom a műsorokat,  a live show-imon sokat gondolkodom az összekötő szövegeken, mindig az adott helyszínhez és alkalomhoz írom őket, átgondolom, hogy mikor melyik oldalról kell bemennem a színpadra, és hogy mikor kell a dalok közt átöltöznöm. Inkább a háttérbeli dolgok, a technikai része foglalkoztat sokszor, és az, hogy milyen lesz a kapcsolat a közönséggel. A Sztárban sztár + 1 kicsi adások alatt azért izgulok, hogy Zsófi örüljön, elégedetten menjen haza, és meg tudjam nyugtatni, hogy jók voltunk. Mindig azt mondom neki, hogy nem az a fontos, hogy más hogyan értékel minket, hanem az a legfontosabb, hogy mi legbelül tudjuk azt, hogy mindent megtettünk.

A kritikák tényleg nem foglalkoztatják?

Ha mindenkinek tetszenénk, akkor valami baj lenne velünk. Szoktam mondani, hogy bármit mondhatnak rám, csak azt ne mondják, hogy aranyos vagyok. Akkor pont semmilyen nem vagyok. Akkor nem tettem le olyat az asztalra, ami megfog egy-egy embert. Vagy szeressenek, vagy utáljanak, el lehet dönteni, de ma már nem zavar, ha valaki nem kedvel. Megosztónak lenni jó, sokkal jobb, mintha mindenkinek szimpatikus lennék.  Nem arra gyúrok, hogy mindenképp megosztó legyek, de megtanultam, hogy nem szabad mindenkinek megfelelni. A kommentek olvasásából már kinőttem, és azt tanítom Zsófinak is, hogy olvassa el őket, ha akarja, de csak akkor, ha utána együtt fogunk nevetni rajta.

Fotó: Adrián Zoltán - Origo

A Sikítófrász január 26-án lesz képernyőn, ott egész más szerepben, zsűritagként tűnik majd fel. Milyen volt a forgatás, és mennyire tudott érvényesülni Ganxsta Zolee és az Animal Cannibals mellett?

A beszélőkémmel nem volt probléma, mindig nagyon nyíltan és egyenesen szoktam elmondani a véleményemet. A srácokkal nem volt olyan egyszerű, és most nem az Animal Cannibalsre gondolok. Azt éreztem, hogy a mérleg másik felén vagyok, túlsúlyban vannak a fiúk, ezt kell ellenpontoznom, de ez így visszagondolva nem is volt olyan nehéz. Bennem is van csibész, fiús viccelődés,  nem vagyok kényes mákvirág. Örültem, hogy felkért a Viasat3, hogy zsűrizzek. A feladatok néha idiótábbnál idiótábbak voltak, de abszolút hitelesnek éreztem magam ebben a szerepben. Szinte az összes olyan tévéműsorban megfordultam szereplőként, ami hasonló infantilizmussal jár, mert a mai napig szeretek megőrülni.

Ezt a műsort is vállalta volna?

Ezt már nem, elmúltam 30, inkább már az anyaságon gondolkodom. Majd a gyerekeimmel, ha nagyobbak lesznek, benne leszek minden olyan hülyeségben, amiben csak lehet. Én vállalom, hogy infantilis vagyok, és  sokkal előbb bevállaltam mindig egy ilyen bohóckodást, mint hogy levetkőzzek egy férfimagazinnak.  Sokszor kérdezték már tőlem, hogy miért van ez, és csak annyit tudok mondani, hogy ilyen vagyok. Nálam ez fér bele, másnál meg épp fordítva.

Komolyabb műsorban is el tudná képzelni, hogy beül a zsűribe?

A tehetség olyan maradandó érték, ami soha nem megy ki a divatból, és soha nem tud ellaposodni, izgalmas, új színeket tud adni. Ezt mindig jó érzés nézni, értékelni, pontozni, szívesen benne lennék ilyenben. Más kérdés, hogy milyen sűrűn szeretnénk az ilyen műsorokat képernyőn látni, mert ez akkor szép és jó, ha megvan az egyensúly.  Kicsit elcsépelt a műfaj, és kezd érdektelenné válni az emberek szemében, ezt nem lenne szabad hagyni. Sokszor azt érzem, hogy az igazán nagy tehetségeknél is elkapcsolnak a nézők, mert unják. Hosszabb szünet kellene, mert a tehetségek megmutatására szükség van.

Fotó: Adrián Zoltán - Origo

A Dal adásait követi, érdekli, hogy ki jut majd ki az Eurovíziós Dalfesztiválra?

Sajnos nem követem annyira, nem hallottam az idei dalokat, de aki kijut, annak biztosan nagyon fogok drukkolni. Ha Magyarországot képviseli egy énekes külföldön, akkor azt gondolom, hogy kötelességünk összefogni, és teljes vállszélességgel mögé állni. Több évben szálltam be a versenybe, de egész más most az Eurovízió, mint amit kislányként elképzeltem.  Jugoszláviában születtem, és gyerekkoromban miden évben állt a dobogón jugoszláv előadó, az ország pedig teljes extázisban égett. Úgy kell elképzelni, mint amikor a magyar focisták kijutottak a nyáron az Eb-re, akkora jelentősége volt, és úgy szurkolt értük együtt az ország. Én ebben szocializálódva arra gondoltam, hogy milyen jó lenne egyszer magyar színekben kimenni, de végül nem bánom, hogy nem sikerült.

Annak nagyon örülök, hogy létezik ez a műsor, és a tehetséges előadók bemutatkoznak nagyobb közönségnek, de dalokat összehasonlítani igazán sosem lehet. Mindig vitatkozom sportoló ismerőkkel a témában, mikor arról panaszkodnak, hogy egyes sportágak milyen igazságtalanok. A zenész szakma ennél sokkal rosszabb helyzetben van, hisz nem lehet egy férfi és egy női hangot összevetni, nem lehet stílusokat, hangszíneket, szövegeket összehasonlítani, hisz mindegyik másért jó, és mindenki mást szeret hallgatni. Bárki is jut ki, mindenkinek biztosan nem fog tetszeni, és sokan kritizálják majd.

Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Fontos itthon az első hely?

A helyezés nagyon érdekes téma, én azt vettem észre, hogy a magyarok empátiaszavazók. Nem a tökéleteseket szereti a közönség, sokkal inkább szeret megsajnálni valakit. A második helyezetteket valahogy jobban kedvelik, drukkolnak nekik. Soha nem hittem volna, hogy valaha kimondom, de Magyarországon sokkal jobb hosszú távon másodiknak lenni, mint elsőnek.  Ha Beyoncé idejönne egy tehetségkutató műsorba próbálkozni, biztos vagyok benne, hogy a középdöntőben kiesne, mert nem lenne izgalmas. Boldogok a szülei, tartós párkapcsolatban él, gyönyörű, jó hangja van, így nem lehet róla csámcsogni, nem lehet sajnálni. Mindenkinek arra kellene törekednie, hogy hozzá hasonlóan a maximumot hozza ki magából, és akkor nem lenne szükség arra, hogy azért sajnáljunk valakit, mert úgy többnek tudjuk érezni magunkat nála.

Fotó: Adrián Zoltán - Origo

A képernyős jelenlétet mennyire tartja fontosnak énekesnőként?

Nagyon fontos ez manapság, de figyelek arra, hogy inkább énekesnőként legyek képernyőn. Próbálom tartani az egyensúlyt, a szakmámmal kapcsolatos műsorokat preferálom, mert nem akarom, hogy elfelejtsék, hogy énekesnő vagyok, nem pedig celeb. Azon túl, hogy ismert vagyok, van olyan szegmensem, amivel értéket képviselek, ezt szeretem megmutatni a tévében is.

És a közösségi média?

Későn érő típus vagyok ebből a szempontból, már mindenkinek volt Facebook- meg Instagram-oldala, amikor elindítottam az enyémet. Kicsit el vagyok csúszva a sztoriban, ráadásul nekem a nulláról kellett felépíteni ezeket az oldalakat, hisz kilenc évig egy zenekarnak voltam a frontembere, a közös oldalt toltuk. Miután kiléptem, teljesen elölről kezdtem, fel kellett építenem magam. Jó kis közösség jött össze, egy szűk mag folyton kommentel, jönnek minden koncertre, megnéznek minden műsorban.

Az interjúnak nincs vége, lapozzon!

Előző
  • 1
  • 2
Következő