Piálási szokásairól mesélt az Így jártam anyátokkal Barneyja

Neil Patrick Harris
Vágólapra másolva!
Az Így jártam anyátokkal Barneyja, Neil Patrick Harris a Heineken Light arca, italozási és étkezési szokásairól mesélt.
Vágólapra másolva!

Neil Patrick Harris a Heineken Light arcaként mesélt az Uproxxnak fogyasztási szokásairól, azt mondta, a sörön kívül minden mást is megiszik, de a rendszeres vízfogyasztás fontosságára is felhívta a figyelmet.

A beszélgetésből az is kiderült, hogy a színész szívesen mixerkedik, szereti felhasználni az otthon fellelhető összes töményt, de a leggyakrabban a tequilát és a whiskeyt keveri valamivel. Ha szórakozni megy, általában ledönt pár margaritát, de a jól elkészített Old Fashioned koktél sincs ellenére.

Neil Patrick Harris Forrás: Noam Galai / Getty Images North America / AFP

Főzni nem nagyon szokott, ez a családban férjére, Davidre hárul, akinek a bolognaiját Harris az élete végéig elenné, ha a halálsorra kerülne, ott is azt kérné utolsó vacsorának – amit viszont ki nem állhat, az a nyers fehér hagyma.

A színészt jelenleg az A Series of Unfortunate Events című sorozatban láthatjuk, ugyanazt a szerepet játssza, amelyet annak idején Jim Carrey a filmváltozatban, a Lemony Snicket – A balszerencse áradásá-ban.