Második gyermekét várja a sorozatsztár

Jacob Pechenik, Zooey Deschanel
A jövendőbeli kétszeres szülők tavaly februárban
Vágólapra másolva!
Megint anya lesz Zooey Deschanel, az Új csaj sztárja. A 37 éves színésznőnek és férjének, a producer Jacob Pecheniknek már van egy 18 hónapos kislányuk, Elsie, így az új jövevényt hárman várják izgatottan.
Vágólapra másolva!

Annak idején, Elsie születésekor, 2015 augusztusában a sztár nemcsak azzal lepte meg rajongóit, hogy anya lett, hanem azzal is, hogy felfedte: titokban összeházasodott szerelmével.

Jacob Pechenik egy gyönyörű és egészséges kislány szülei lettek" – üzente akkor szóvivőjén keresztül a színésznő a US magazinnak. Mint kiderült, a titkos lagzira 2015 júniusában került sor Texasban.

A jövendőbeli kétszeres szülők tavaly februárban Forrás: Jamie McCarthy / Getty Images North America / AFP

Első terhessége alatt Deschanel sokat szenvedett attól, hogy nem eheti kedvenc ételeit, például szusit és erős ízű sajtokat, és kávét is sokkal kevesebbet ihat. „Én amúgy vagy négy bögrével megiszom egy nap. Most meg?

– panaszkodott Jimmy Kimmel talkshow-jában.

A sztár második várandóssága egyébként úgy derült ki, hogy már látható pocakkal tűnt fel sorozata, az Új csaj forgatásán.