Mást hallott a tévéző, mást a zsűri A Dalban

Zséda ma is csinos volt
Vágólapra másolva!
Kanizsa Gina fellépése lenyűgözte Caramelt és a komplett zsűrit, az este legmagasabb pontszámát adták, de a közönség szűkmarkúan csak egy ötöst osztott ki rá, noha másokra szórta a hatost, hetest. Lement a második elődöntő, kiesett az X-Faktor-győztes Tóth Andi és az első Megasztárral feltűnt Mujahid Zoltán, többek közt.
Vágólapra másolva!

Ahogy egy rockkoncertet, egy vidámnak szánt zenés show-t is illik gyors dallal kezdeni, így Peet Project jó választás volt, szaxofonnal, jó hangú énekessel. Frenreisz fekete napszemüveg mögül is csupa rózsaszín, pozitív dolgot mondott, Zséda is elalélt. 34 pontot kaptak a zsűritől, hatost a közönségtől, ez elég jó start.

Peet Project Forrás: A Dal / Instagram

A 2014-es X-Faktor-győzelem óta szemmel láthatóan nővé cseperedett Tóth Andi jött egy középtempós dallal, a hangját ismerjük, azzal nem is volt baj, legfeljebb a vállára rögzített fehér rózsaimitációkba tudnék belekötni. „Váááó, Andi, nagyon izgulós vagy!" – lelkendezett Harsányi műsorvezető a végén, mire a lány értetlenkedve replikázott, mondván, nem is az.

Caramel az előadót kereste a nóta mögött, Both pedig a fiatalságot, tehetséget emelte ki, viszont sem a szövegben, sem a zenében nem talált eredetit. Csak 28-at kapott a zsűritől, hatot a nézőktől, ennél biztos többre számított.

Tóth Andi a színfalak mögött Forrás: A Dal / Instagram

AnnaElza feat. Kása Juli egy néha kellemes, de alapvetően álmosító dallal jött, ennek ellenére Both izgalmasnak találta, legalábbis ebben a harmincas mezőnyben. „Nem ütött akkorát, és nagyon sokszor hamis volt, ami kizökkentett az intim hangulatból. Még emésztem" – sóhajtozott Caramel, de aranyszíve van, így adott egy nyolcast. A zsűritől 29, a nézőktől 5 érkezett.

Zséda ma is csinos volt Forrás: A Dal / Instagram

Harsányi egy újabb Vááááó!-val nyugtázta Chase fellépését, láthatóan rákapott erre az emóciót jelző jövevényszóra. Caramel szerint az előadó már készen van, és ekkor méreti meg magát, ami komoly intelligenciára vall. A Mrs. Columbo volt soron, az egykori megasztáros Galambos Dorina ezüstös, hosszú ruhában, a hangja erős, jó volt, a zene mögötte viszont elég felejthető, halovány. Frenreisz szerint több emóció, több vizuális elem kell majd, összesen 38-at zsebelte be.

Mrs. Columbo Forrás: A Dal / Instagram

A Kállay-Saunders Band volt soron, az énekes az Origónak mesélt korábban arról, mi inspirálta. Zséda George Michaelt hallotta itt-ott a 17 című dalban, de dicsérte, ahogy a többi ítész is. 42 pontot gereblyéztek össze, ezzel élre ugrottak, rögtön meg is lett a továbbjutás.

Kállay-Saunders Forrás: A Dal / Instagram

Mujahid Zoli nem spórolt az emóciókkal, egy elég szomorkás hangulatú dallal próbálkozott. 29-et kapott a zsűritől, ez elég kevés, de a néptől hét jött, azaz a tévézőknek jobban bejött, mint Zsédáéknak. Dinamikus rockkal jött a Peter Kovary & The Royal Rebels formáció, bár Zséda szerint retró volt. „Nem derült ki számomra, mi ellen lázadtok, kicsit se füle, se farka hangulata volt" – tűnődött, de 36 pont csak összejött összesítve.

Kanizsa Gina Forrás: Instagram, A Dal

Kanizsa Gina fellépése lenyűgözte Caramelt. „Ez nem popzene, ez jó zene. Szinte tökéletes volt" – lelkendezett, de Zséda is csillogó szemmel dicsérte, úgy látta, Almodóvar-filmzenének is elmenne a szerzemény. A Fall Like Rain 10-et kapott Carameltől, a többiektől 9-et, ilyen magas zsűripontszám nem volt még ezen az estén – érdekes, hogy a tévézők ízlése egészen más, szűkmarkúan csak 5-öt adtak.

Szabó Ádám volt soron, a háttérben mámorosan táncoló, kalitkába zárt nőkkel, volt hang és látvány. A második Megasztár-győztes szerint kissé félt az előadó, és túlerőltette, Zséda pedig egy motort halott, amit berúgnak, de nem igazán indul el. „Kicsit puffogtatás, talán ezért volt feszült. De szeretem a figurádat, ezt az europopot" – mondta, majd adott egy nyolcast. 30 jött a zsűritől, nyolc a tévézőktől (ilyen sem volt még ezen az estén).

Kiesett Tóth Andi, Mujahid Zoli

Holtverseny lett az ötödik helyen, Szabó Ádám és a Mrs. Columbo izgult egy sort, egy perce volt a zsűrinek dönteni az egyenes továbbjutásról. Ők Galambos Dorináékat látták erősebbnek, de eztán még jött a közönségszavazás, és némi trécselés az indulókkal. Itt mindenki bizakodónak mutatkozott, Tatár Csilla viszont nem ismerte fel az egyik indulót, Kása Julit.

A végén kiderült, hogy a nézők megmentették az énekes-harmonikást, a 2011-es Csillag születik második, 2014-es X-Faktor ötödik helyezettjét, így megvan az újabb hat továbbjutó.

A dalokat itt meg tudja hallgatni.

Szavazzon!

A Dal győztese megy az Eurovízióra. Mire megyünk majd kinn?