Radics Gigi és Pápai Joci biztosan ott lesz A Dal döntőjében

2017.02.10. 21:35

Február 10-én az első elődöntővel folytatódott A Dal 2017, Tatár Csilla helyett Rátonyi Krisztina vezette a show-t Harsányi Levente oldalán. A zsűri három produkciót vitt tovább, a negyediket a nézők szavazták be a következő körbe, Pápai Joci és Kanizsa Gina tűnt ki nagyon a mezőnyből.

A pénteki adást a Soulwave kezdte, Caramel szerint sokat fejlődtek, a múltkori fellépéshez képest volt energia, a dalszöveg továbbra is bejött neki, de több bolondozásnak jobban örült volna a színpadon. Singh Viki kérdés nélkül jutott tovább Zséda szerint, érzelmesnek és gyönyörűnek nevezte, Both Miklós szakmailag rendben találta, 37 pontot szerzett.

Chase dalát Caramel értékelte először, és bár negatív kritika lényegében nem hangzott el, a zsűri tetszését nem igazán nyerte el a produkció.

A The Couple a Vége van című dalt adta elő, Both Miklós szerint a produkció különös volt, amit nem lehet kategorizálni. A Spoon21 szövegét nagyon kritizálták az első körben, a Deák című dal Zséda szerint az egyik legfülbemászóbb a mezőnyben. 

Forrás: A Dal 2017

A válogatók legmagasabb pontjával jutott az elődöntőbe Radics Gigi, aki ma is odatette magát, ezúttal is lenyűgözte a zsűrit. Mindenképp az esélyesek közt van. Évek óta azt gondolom, hogy neked képviselni kell minket az Eurovíziós Dalfesztiválon" - hangzott el Zsédától, aki hosszan áradozott az énekesnőről. Szerinte az egyetlen dal a mezőnyben, ami sokkal jobb élőben, mint felvételről. Both szerint magasan kiemelkedik a mezőnyből a dal, de ez nem a szövegnek, sokkal inkább az előadásmódnak köszönhető - 42 pontot szerzett így Radics Gigi saját szerzeményével.

Radics GigiForrás: Radics Gigi

Henderson Dávid volt az első, aki A Dal színpadán bemutatkozott, dalában a szakítás utáni állapotot idézi fel. Talán most kevésbé izgult, mint az első körben, úgy tűnik, a múltkori tanácsokat megfogadta, felújították a produkciót. Caramel szerint jót tett az új rész a produkciónak, többiek is jókat mondtak, 37 pontot kapott a nézői szavazatokkal együtt.

Megvan a négy továbbjutó

Az Origó-t adta elő Pápai Joci, akinek a múltkor 10 pontot adott Caramel, meg is hatotta a zsűritagot. "Ez a dal érdekes kettősségből érdekes egységet hozott létre" - mondta Both.

Caramel szerint a nyugatias és a roma vonal mellett ott van benne a magyarság is, hibátlannak nevezte a látottakat. A háttér továbbra sem működik Both szerint, pedig a múltkori "dáridósnak" nevezett fényeket lecserélték. Zséda és Caramel is tíz pontot adott, Pápai Jocié lett az addigi legmagasabb pontszám, 45 ponttal ment a döntőbe.

Forrás:A Dal 2017

Kanizsa Gina is magas pontszámmal jutott az elődöntőbe, állítólag ráijesztett a zsűrire, nem gondolták volna, hogy ilyen jó lesz élőben, mikor leírva meglátták a dalt. Zséda szerint ő a legegyedibb előadó, neki a legnehezebb a dala, a zsűritől a maximális 10 pontokat kapta, a nézőkkel együtt 45 pontot ért el, ezzel Pápai Jocival ők lettek az este legjobbjai.

A három továbbjutó mellé a nézők szavaztak be egy produkciót, a Soulwave mehet tovább a döntőbe Kanizsa Gina, Pápai Joci és Radics Gigi mellett.

Holnap este folytatódik az elődöntő, a február 18-i döntőbe nyolc produkció jut, a győztes képviseli Magyarországot az idei, immár 62. Eurovíziós Dalfesztiválon május 9. és 13. között az ukrán fővárosban, Kijevben.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK