Nem hagyják nyugodni sírjában Diana hercegnőt

Vágólapra másolva!
Lady Di és Károly herceg kapcsolatáról készül tízrészes sorozat.
Vágólapra másolva!

Ryan Murphy a történelem egyik szerencsétlen házasságát, Diana és Károly sokakat érdeklő kapcsolatát szemelte ki, így erről fog szólni a Feud második évadja a Variety szerint. Minden évadban más sztorira fókuszál – az első épp most vasárnap indul, és egy legendás, hollywoodi harcig megy vissza, Joan Crawford és Bette Davis 1963-as viszályát eleveníti fel.

Jon Robin írja majd a második történet forgatókönyvét. Sztori lesz bőven: a páros 1981-es esküvője világszerte érdeklődéssel kísért szenzáció volt, az akkor 20 éves hercegnő egy csapásra ismert lett. Házasságuk korántsem volt ideális, a bulvármédia minden lépésüket figyelte. Formálisan 1996-ban váltak el, egy évvel később

a 36 éves Diana Párizsban meghalt.

Egy közúti aluljáróban szenvedett balesetet, lesifotósok elől menekülve. Az autóban szeretőjével, az egyiptomi Dodi al-Fayeddel és gépkocsijuk vezetőjével együtt utazott, egyikük sem élte túl az ütközést. Az autót üldöző paparazzók közül senkit sem vontak felelősségre. Természetesen a haláleset is összeesküvés-elméleteket szült.